Kastélytörvény

2024.09.03. 18:41

Csak olyan pályázzon a majki remeteségre, aki méltó hozzá

A csend majki birodalma is pályázható a nemrég életbe lépett törvény értelmében. A kastélytörvény azonban komoly felelősséget ró a remeteség új tulajdonosára.

Feleki Marietta

A majki remeteség is belekerült a nemrég életbe lépett 48, állami tulajdonú magyar vár és kastély tulajdonjogának ingyenes átruházását lehetővé tévő, úgy nevezett kastélytörvénybe, írta meg a vg.hu. A jogszabály végrehajtását „próbaévvel” kezdik – mondta Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára az MTI-nek még augusztus 29-én pénteken. Szeptember első hetétől nyolc, köztük három komárom-esztergomi kúria tulajdonjogáért is lehet pályázni:

Remeteség emlékét őrzik a falak

Az Oroszlányhoz tartozó, levendulájáról is híres Majkon található Esterházy-kastély és remeteség  is nemrég esett át felújításon és látogatók ezreit vonzza évente. A remeteséget Gróf Esterházy József építtette, a középen egykoron állt templom alapjait 1753-ban tették le. A templomtorony körül tizenhét puritán cellaház és az egykori kolostor, későbbi Esterházy-kastély épülete őrzi a valaha itt élt remeték emlékét. 

A némasági fogalmat tett szerzetesek egykori békés lakhelyeként is ismert remeteség a feltöltődni vágyók otthona is. A csendes elmélkedésben a levendulaszüret - a nyugalom fűszere- segíti a békés gondolatokat.

 

A település híres szülötte, Esterházy Móric egykori miniszterelnök szobra is itt található. 

Csak közcélra használható

A tulajdonjoggal komoly kötelezettség is hárul a leendő tulajdonosra: 10 éven belül fel kell újítani, 30 évig pedig üzemeltetni kell a megszerzett építészeti remekeket. Emellett a közcélon kívül nem is használható másra az ingatlan: a kastélyparkokat például az év 300 napján ingyenesen látogathatóvá kell tenni, a kastélyokban őrzött közgyűjteményeket be kell mutatni, ésszerű jegyárak mellett.

A pályázat Lázár János építési és közlekedési miniszter augusztus 29-én kiadott rendelete alapján nem ingyenes: magánszemélynek illetve cégeknek 10 millió, míg önkormányzatoknak, egyházi jogi személyeknek, nemzetiségi önkormányzatoknak 1 forint a dokumentációs díj.

Mint azt nyilatkozatában Lánszki Regő államtitkár kifejtette, 20. század közepén a magyar kastélyokat államosították, elvették eredeti tulajdonosaiktól, azzal az ígérettel, hogy azok mindenkiéi lesznek. Ám ezen javakat idővel méltánytalanul hasznosítottá, amellyel az állapotuk jelentősen leromlott. 

– A legszebb kastélyokban is traktorgarázsokat, gabonatárolókat helyeztek el, és hagyták azokat lepusztulni – tette hozzá Lánszki Regő.

Bár az elmúlt években jelentős felújítások történtek a Nemzeti kastély- és Várprogramban, ám a fenntartásra hathatós modell nem alakult ki, tette hozzá az államtitkár. Ezt a célt szolgálja a most életbe lépett törvény. Az államnak egyébként visszavásárlási joga van az ingatlanokra vonatkozóan.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában