Facebook-csoportot hoztak létre az árvízi védekezés önkénteseinek

Az árvízi védekezésben összefogtak a helyiek és segítőcsoportot hoztak létre. A csoport magánkezdeményezés útján jött létre.

Kemma.hu

Mi sem bizonyítja jobban az árvízzel rendszeresen sújtott települések összetartását, mint az, hogy önként jelentkeznek segíteni, ha jön az ár. Esztergomban az árvízi hírekkel párhuzamosan, szinte azonnal reagáltak az önkéntes segíteni vágyók.

Összefogásukra egy helyi lakos, Magyar Andrea külön Facebook-csoportot hozott létre, azzal a céllal, hogy a segíteni vágyókat összegyűjtse. Mint a nyitóposztban írta: 

Ez a csoport azért alakult, hogy itt pontos infót kapjunk, ha menni kell segíteni. Így nem zavarjuk a szakembereket ezernyi megkereséssel. Aki szeretne segíteni akár zsákolásban, akár szendvics készítésben, az lépjen be a csoportba. Nem a Duna szabályozása a célunk, hanem a védekezésben való részvétel. Vagyis az okoskodó, nem a megadott témával kapcsolatos kommentelők kerüljék a csoportot.

Aki Esztergomban és környékén csatlakozna a nyilvános csoporthoz, megteheti a napokban. Mint írtuk, a Duna vízállásának tetőzése szeptember 18-19-e körüli időszakban várható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában