Magas vízállás várható - sorra rendeli el a készültséget a Duna mentén a vízügy

A napokban éri el Komárom-Esztergom vármegyét az a nagyobb árhullám, amely miatt akár III. fokú készültség is lehet a Dunán. A Kemma.hu folyamatosan tájékoztatja olvasóit az árvízveszélyről.

Kemma.hu

Az eddig lehullott nagy mennyiségű eső, valamint a napokban még érkező csapadék miatt egy nagyobb árhullám vonul le a Dunán. A folyó vízszintjének alakulása miatt valószínűleg a III. fokú – vagy akár magasabb – készültségi szintet is elrendelik majd térségünkben. A vízügy azt közölte, felkészült az árhullámra.

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a térségben levonuló árhullámokról tájékoztatott. Mint írták, a Duna, a Lajta, a Rába és a Répce folyók vízgyűjtő területein jelentős vízszintemelkedésekre kell számítani. Valamennyi védelmi szakaszukon várhatóan III. fokú árvízvédelmi készültség lesz majd érvényben, melynek során a vízügyes szakemberek 24 órás ügyeletben, fokozott figyelemmel kísérik a védvonalakat.

Szeptember 14. 6:00 órától I. fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a

  • Vének – Dunaremetei árvízvédelmi szakasz;
  • Dunaremete – Rajkai árvízvédelmi szakasz;
  • Vének – Dunaszentpáli árvízvédelmi szakasz alsó gátőrjárásán;
  • Lajta menti árvízvédelmi szakasz teljes hosszán.

A belvíz is veszélyt jelenthet a térségre lehullott és lehulló komoly csapadékmennyiség miatt, ezért szeptember 14. 6:00 órától I. fokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el a

  • 01.03. számú Duna menti belvízvédelmi szakaszra,
  • 01.05. számú Mosoni-Duna bal parti belvízvédelmi szakaszra.

Az EDUVIZIG grafikája szerint Komáromnál és Esztergomnál is III. fokú készültségi szint fölé emelkedhet a vízszint a Duna felsőbb szakaszán a várható csapadékos időjárás miatt. Komáromnál az előrejelzés szerint szeptember 18-19-én érheti el a maximumot a vízszint. 

vízállás Komárom
Forrás: EDUVIZIG

Esztergomban két nap alatt emelkedett fél métert a Duna vízszintje. A továbbiakban a növekedés üteme és mértéke azonban gyorsuló tendenciát mutat.

vízállás Esztergom
Forrás: EDUVIZIG

Szeptember 13-án, pénteken 8 órakor már megkezdte működését az Országos Műszaki Irányító Törzs, hogy koordinálja a munkálatokat, a szakemberek, munkaerő és eszközök átcsoportosítását. Amennyiben az önkormányzatok kérik, nekik is műszaki segítséget nyújtanak a helyi védekezéshez.

Mint írták, egy érkező mediterrán ciklon hatására a Duna vízgyűjtőjén, elsősorban az Alpok keleti, valamint a Kárpát-medence nyugati, illetve északi részén számottevő csapadék hullott az elmúlt napokban, és várható is még a hétvégén, egészen hétfőig. A ciklon alakulása igen bizonytalan, így az is, hogy a vízgyűjtő melyik része kap újabb esőt. A azonban bizonyos, hogy jelentős lesz a csapadékmennyiség, több helyütt akár a 50-215 millimétert is elérheti.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában