Programozás

5 órája

Bee-bot versennyel számos kompetenciáért

A gyerekek a padlórobot programozását tanulják

Az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskolában már az első osztályban is tanítják a padlórobotok, illetve a Bee-botok programozását, ezzel is segítve számos kompetencia fejlődését. A napokban a második osztályos korosztálynak versenyt rendeztek.

Számos kompetencia fejlődését elősegítő Bee-bot csapatverseny zajlott október 22-én az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskolában. Tatai-Szűcs Cecília tanítónő elmondta, hogy a Bee-botok, vagyis méhecske formájú padlórobotok révén kezdik el a programozás és a robotika tanulását a gyerekek már első osztálytól. A versenyen halloween témájú pályán haladtak a padlórobotok.

Már a feladat első része is fejleszti a téri tájékozódást. Megadott minta alapján kellett a gyerekeknek elkészíteniük a pályát. Ezután egy feladatlap szerint meg kellett állapítaniuk, hogy egyes dolgok hol helyezkednek el a Bee-bot pályáján – mint valami sakktáblán. A feladat további része az volt, hogy a robotméhecskét különböző útvonalakon juttassák el egy adott mezőre. Ehhez meg kellett adniuk az útvonalak kódjait. Ezúttal második osztályosok versenyeztek, akik már nem nyilakkal, hanem betűkkel adták meg a kódokat – vagyis a jobbra-balra, előre-hátra szavak kezdőbetűivel. Ez a módszer kiváló arra, hogy a gyerekek játékosan tegyenek szert az algoritmikus gondolkodásra.

– Nagyon motiváló eszköz, mivel tapasztalati úton sajátítanak el sok mindent a gyerekek; és pedagógus szempontból azért nagyon jó eszköz, mert sokféle kompetenciát lehet vele fejleszteni – mondta a tanítónő. A digitális kompetencia – ugye – az egyértelmű, a matematikai képességek, a problémamegoldó gondolkodás és az algoritmikus gondolkodás fejlesztésére is nagyon alkalmas. De mivel együttműködnek, a szociális kompetenciájuk is fejlődik. És ha visszakérdezzük a feladatokat, akkor anyanyelvi kompetenciát is fejlesztünk – tette hozzá.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában