Kirúghatnak, ha árvíz idején munkaidőben önkénteskedni mész?

Sokan siettek a múlt héten a védekezők segítségére önként és önzetlenül. Az árvízzel szembeni összefogásban a vízügyesek, katasztrófavédők és katonák mellett rájuk is szükség volt. De vajon munkaidőben is megtehették ezt? Annak, hogy mik az úgynevezett általános magatartási követelmények, amelyeket mind a munkáltatónak, mind a munkavállalónak kötelességük betartani, a Mandiner járt utána.

Kemma.hu

Az árvízi védekezés nehéz napjaiban, majd a Duna visszahúzódásakor is hallani lehetett, hogy voltak olyan cégek, amelyek nem engedték a munkavállalóiknak, hogy segítsenek az árvízi védekezésben. A Mandiner információi szerint előfordult olyan is, hogy valakit kirúgással fenyegettek meg, amikor a munkahelyén közölte, hogy akkor ő most segítene homokzsákokat pakolni. 

árvíz duna önkéntesek
Sokan védték az árvíztől a közvagyont vagy mások tulajdonát a legfontosabb órákban
Fotó: Flajsz Péter / Forrás:  24 Óra

A Duna komárom-esztergomi szakaszán is szép számban szálltak be civilek is a védekezésbe: lapátolták a homokot, töltötték és rakták a zsákokat, esetleg meleg teával kínálták a fizikai munkát végzőket. Hétköznapi emberek szabad- vagy munkaidejükben védték a közvagyont vagy a folyó mellett élők tulajdonát. 

A Mandiner Mészáros Melindát, a LIGA Szakszervezetek elnökét kérdezte meg, el lehet-e bocsátani egy munkaválallót önkénteskedésért. 

– Egyrészt mindenkinek a tisztesség elvét be kell tartani és a jóhiszeműséget, másrészt pedig kölcsönösen együttműködve kell a feleknek eljárniuk a munkaviszonynak az időtartama alatt – világított rá a munkajogász, hozzátéve, hogy nem tanúsíthat sem a munkáltató, sem a munkavállaló olyan magatartást, amivel sérti a másik félnek a jogát, vagy a jogos érdekét.

Mészáros Melinda megemlítette azt is, hogy van egyfajta tájékoztatási kötelezettség is, ami fennáll mind a két fél részéről, hogy minden olyan lényeges tényről vagy körülményről, ami a munkaviszonnyal összefüggésben érintheti a másik felet, kötelesek egymást tájékoztatni.  

Minden munkavállalónak van a munkavégzésében, a munkaviszonyával kapcsolatban egy alapvető kötelezettsége, mégpedig, hogy munkaidőben rendelkezésére kell állnia a munkáltatónak, és a munkáját megfelelő szakértelemmel, gondossággal kell, hogy végezze a munkáltató utasítása szerint

– fogalmazott a munkajogász, aki szerint vannak olyan körülmények, amikor mentesülhet a munkavállaló, és a munka törvénykönyve jó néhány ilyen körülményt tételesen fel is sorol. Ezek közül többek között az árvízi védekezéssel kapcsolatban ki lehet emelni egy pontot: ha úgynevezett különös méltánylást érdemlő személyi, családi körülményei vagy elháríthatatlan ok miatt nem tud megjelenni valaki a munkahelyén. Az ilyen helyzetbe került emberek mentesülnek a munkavégzési, rendelkezésre állási kötelezettségük alól, tehát igazoltan vannak távol, amiről azonban nekik haladéktalanul tájékoztatniuk kell a munkáltatójukat.

árvíz duna önkéntesek
Az árvíz elleni védekezésben nagy segítséget jelentettek a civilek is
Fotó: Flajsz Péter / Forrás:  24 Óra

Az árvízi önkéntesség ára

Mint azt a szakértő elárulta, az ilyen esetekben nem feltétlenül járnak jól a munkavállalók, mert bár mentesülnek a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség alól, ám:

Erre az időszakra vonatkozóan arányosan csökken a juttatás, a kieső időszakra díjazásban nem részesülnek

 Vagyis erre az időszakra nem részesülnek díjazásban. Ez alól kivételt képez az az eset, amikor például kollektív szerződés vagy a feleknek az erre vonatkozó külön megállapodása rögzíti, hogy erre az időszakra is jogosult a munkavállaló valamilyen mértékű díjazásra.

Ki lehet rúgni a munkavállalót?

Mészáros Melinda úgy véli, erkölcsileg mindenféleképpen kifogásolható, nem egy jóhiszemű és nem egy tisztességes magatartás a cég részéről, ha azzal fenyegeti a munkavállalókat, hogy elbocsátja őket, amennyiben munkaidőben önkénteskednek, miközben egy természeti katasztrófával állunk szemben. A szakember szerint mindenképpen indokolt előzetesen egyeztetni a munkáltatóval. Ez vonatozik arra az esetre, ha valaki például közvetlenül nem érintett a katasztrófában, de segítő önkéntesként szeretne részt venni a védekezési munkákban.

Mészáros Melinda azt is részletesen kifejtette a Mandinernek, hogy tapasztalataik alapján az árvíz során a vállalatok hozzáállása támogató volt-e vagy sem.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában