Két irányból támadta meg őket a víz, 13 napja küzdenek a tűzoltók

Közel két hete dolgoznak a gátakon az önkéntesek. Az árvízi védekezésben többek között részt vettek az önkéntes tűzoltók is. A feladatok pedig az apadással sem érnek még véget.

Kemma.hu

Czunyiné dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője köszönte meg közösségi oldalán az árvízi védekezésben részt vevő civilek és önkéntesek munkáját. Kiemelte a Dunaalmási Önkéntes Tűzoltó Egyesületet (ÖTE), akik a gátépítés után a szivattyúzásban is részt vettek. 

Közel két hete dolgoznak a gátakon az önkéntesek. Az árvízi védekezésben többek között részt vettek az önkéntes tűzoltók is. A feladatok pedig az apadással sem érnek még véget.
A Dunaalmási Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai az árvízi védekezés elejétől kivették a részűket a munkában 
Fotó: Flajsz Péter Gergő / Forrás:  24 Óra

– Ma már csendes volt a falu. A szivattyú a Polgármesteri Hivatal melletti áteresznél még dolgozott. A Dunaalmási Önkéntes Tűzoltó Egyesület 11 napja éjjel és nappal dolgozik. Amikor a védműveket építették, amikor azokat védeni kellett, amikor az áradásban az átszivárgó vizet és talajvizet vissza kellett szivattyúzni. És még ma is. Most is, addig, ameddig szükség van rájuk! Hálás köszönet a munkájukért! – írta posztjában a képviselő.

Legyőzték az árvíz támadását

A Kemma.hu stábja is találkozott a dunaalmási ÖTE tagjaival a védművek építésénél. A homokzsákok töltése mellett az építésben is kivették a részüket. Babolcsai István a csapat parancsnoka a Kemma.hu kérdésére elmondta, hogy összesen tíz tagjuk vett részt a munkálatokban. 

– A polgármester és a képviselők kérésére csatlakoztunk az önkéntesekhez. Illetve mi is dunaalmásiak vagyunk így természetesnek vettük, hogy kivesszük a részünket a feladatból. Szeptember 14.-én, szombaton kezdtük el a védekezést, az árvízi kapuk berakásával. Az önkéntesek és a civilek segítségével a hétvégén mind a három kapu elkészült. Ezután 12 órás figyelőszolgálatban voltunk, hogy a szivattyúkat felügyeljük éjjel és nappal is. A polgármesteri hivatalnál először  a hegyről lezúduló vizet kellett szivattyúzni, majd a Duna felől átszivárgó ereszek adtak feladatot –  sorolta a teendőket a parancsnok, aki elárulta, hogy szerdán, vagyis másfél héttel a védekezés megkezdése után már a szivattyúknak sem kellett mennie, így kicsit megpihenhetett a csapat. Hogy a későbbiekben milyen teendők hárulnak még rájuk nem tudni. A homokzsákok ugyanis veszélyes hulladéknak minősülnek, így még nem tudni, hogy ki és hogyan tud segíteni az elhordásukban. Azonban a takarításban biztos újra kiveszik a részüket. Ugyanis az ár rengeteg törmeléket és hordalékot hozott magával. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában