Ünneplés

2 órája

Árvíz afterparty: nem csak védekezni tudnak együtt a Duna mellett élők

Bő egy hónappal ezelőtt tetőzött a Duna Neszmélynél. A helyiek napokig dolgoztak együtt, hogy közösen megállítsák a víz támadását. Azonban az árvíz után is akadt munka, amit egy közös bulival zártak le.

Goletz-DeáK Viktória

Jól megérdemelt bulit csaptak Neszmélyen a Vízimolnár utcában a lakók. Az utcabeliek néhány hete még éjt nappallá téve dolgoztak azon, hogy az árvíztől megvédjék az otthonaikat. A Duna hullámterében álló nyaralókat így is elöntötte a víz, azonban az utca túloldalán lévő családi házakat a több ezer homokzsákkal sikerült megvédeniük. A munka az árvíz után sem fejeződött be

Bő egy hónappal tetőzött a Duna Neszmélynél. A helyiek napokig dolgoztak, hogy megállítsák a víz támadását. Azonban az árvíz után is akadt munka, amit egy közös bulival zártak le.
Az árvíz után egy hatalmas bulival ünnepeltek a Vízimolnár utca lakói Neszmélyen
Forrás: Beküldött

Az ár elvonultával sem pihenhettek a lakók. Rengeteg takarítás és pakolás várt mindenkire. Soltész Babett, a település egyik képviselője is a Vízimolnár utcában lakik. A tíz évvel ezelőtti árvíznél is töltötte a homokzsákokat és pakolta a gátat. Így azt is nagyon jól tudta, hogy az árvíz után milyen feladatok várnak majd rájuk.

Az árvíz után

– Mindent ki kellett takarítani és fertőtleníteni. Az utcát és a kerteket is vastagon borította a piszkos és fertőzésveszélyes iszap. A homokzsákoknak és a korán elkezdett védekezésnek köszönhetően a nyaralókban sem keletkezett nagy kár, csak néhol szivárgott be a víz. Azonban a fertőtlenítés ott sem maradhatott el. Csak az alapos takarítás után lehetett visszahordani a nyaralókba a korábban kipakolt értékeket és bútorokat – magyarázta a képviselő, aki Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének tagjaként tudott szerezni fertőtlenítőszert a takarításhoz.

Babett azt is elárulta, hogy a 2013-as nagy árvíz után egy hatalmas bulival ünnepelték meg a munka befejeztét. Így egyértelmű volt, hogy idén sem maradhat el a mulatság. Az árvíz afterparty-ra meghívták a szolnoki vízügyis szakembereket is, akik 10 éve, illetve idén is segítették őket a védekezésben. Illetve a terület országgyűlési képviselője, Czunyiné dr. Bertalan Judit is kapott meghívót. 

Bő egy hónappal tetőzött a Duna Neszmélynél. A helyiek napokig dolgoztak, hogy megállítsák a víz támadását. Azonban az árvíz után is akadt munka, amit egy közös bulival zártak le.
Az árvíz afterparty-n üstben készült a finom húsoskáposzta, ami az utca lakóinak a kedvence 

– A védekezés során a képviselőasszony mindennap meglátogatott minket, megkérdezte, hogy szükségünk van-e valamilyen segítségre, vagy eszközre. Bármilyen kérésünk volt azonnal intézkedett. Nagyon sokat köszönhetünk neki, így nem volt kérdéses, hogy az árvízi after partyn a helye –  szögezte le Soltész Babett, aki szerint az utcájuk közössége példamutató mindenki számára. Mindenben segítik egymást, legyen szó tűzifa aprításról, vagy pakolásról. Szerinte fontos, hogy figyeljenek egymásra az emberek. 

 – A Vízimolnár szó már nem csak egy híressé vált szót jelent Neszmélyen. A vízimolnárok összeszokott, egymást segítő, dolgos, kitartó emberek csoportja. Egy igazi közösség – szögezte le Babett.

Összefogtak az áradásban és az árvíz után

Ahogyan arról a Kemma.hu többször is beszámolt, a Vízimolnár utcát fenyegette legjobban az árvíz Neszmélyen. Az utca különleges kialakítása miatt a Duna felé eső nyaralók még a hullámtérben vannak, míg a falu felé lévő családi házak már lakóövezetben.

A 2013-as árvíz idején mintegy másfél méter magas homokzsák gátat kellett építeni, hogy a nyaralókat ne érje el a víz. Az idei előrejelzések alapján pedig egy máter magas védvonallal állították meg a vizet. A munkából pedig nemcsak a helyiek és az utcában lakók vették ki a részüket. A tatai dandár katonái is segítettek pakolni a homokzsákokat. Aki pedig nem tudott részt venni a feladatban, az süteményt, pogácsát, és szendvicseket készített az önkénteseknek. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában