Kemma.hu videó

2024.08.24. 17:44

Székely Mártonnal szedhették a szemetet a Turulnál

A Turul’s Miners kezdeményezésére indult a program. Már az 5. alkalommal hívták szemétszedésre a Turul emlékműhöz a városlakókat.

Kemma.hu

Az önkéntesek már reggel fél kilenckor nekiláttak feladatuknak. A szemétszedés szimultán zajlott és fél tizenegyig tartott és a kitartó munkának hála idén is megtisztult a Turul.

korán reggeltől serényen dolgoztak az önkéntesek a Turulnál.
Korán reggeltől serényen dolgoztak az önkéntesek a Turulnál.
Fotó: Flajsz Peter / Forrás:  24 Óra

Megtisztult a Turul

6 szektorra osztották fel az emlékművet övező területet, a barlangnál, a kilátónál és a lépcsőnél is dolgoztak önkéntesek. Hely nem maradt érintetlenül és szemét pedig megtalálatlanul. Idén is szép számmal jelentkeztek a tenni akarók. Az idei évben a megmozdulás fővédnökének, Székely Márton kézilabdázót kérték fel. A kezdeményezésről a Turul's Miners alelnökét is kérdeztük. 

Évről évre kevesebb a szemét

– meséli nekünk Hajas Péter a Turul's Miners alelnöke. Elmondása szerint az évek elteltével egyre több önkéntes és egy picivel mindig kevesebb szemét van. Dolguk azért így is akad, idén is több tucat nagy zsáknyi szeméttől szabadították meg a területet. 

Sokan összegyültek a jó cél érdekében.
Sokan összegyültek a jó cél érdekében.
Fotó: Flajsz Peter / Forrás:  24 Óra

Évről évre többen vannak

Az egyre több jelentkező között az újabb és újabb civil szervezetek is részt vesznek a szemétszedésen, így például a Tiszta Tatabányáért Egyesület is csatlakozott az esemény szervezéséhez, míg más egyesületek beálltak a kezdeményezés mögé. Éppen ezért a rendezvényt egy családi nappal is egybekötötték.

Logan, a farkas és Szivárvány, a bohóc pont kiérkezésünkkor lepte meg a gyerekeket. Ottlétünk legizgalmasabb pillanatait azonban a Tatabányai Polgárőrség okozta. A rendvédelmi szervezet kutyás bemutatóján először egy szófogadó kutyus trükközéseit leshettük meg, ahogy gazdája lábai között szlalomozik vagy éppen a magasba ugrik. Ezután komolyodott a helyzet, egy képzett segítő eb lépett a porondra és megmutatta, hogy minden esetben jobban járunk, ha elsőre hallgatunk a felszólításokra. A gyerekek feszült izgalommal figyelték a bemutató minden pontját.

Logan farkasnak nagyon örültek a gyerekek.
Logan farkasnak nagyon örültek a gyerekek
Fotó: Flajsz Peter / Forrás: 24 Óra

A bogrács sem maradhat el 

A családi napról természetesen a bogrács sem maradhatott el. Az előadás után a hangszóró az ebédre szólítástól harsogott. Minden éhesszájú kicsit és nagyot vártak a sátorba. Ki a zsíroskenyérből, ki pedig a bográcsból evett.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában