Egy egész életen átívelő karrier: a családja után bajtársai a legfontosabbak a nyugalmazott ezredesnek

Bár nem Tatán született, nem túlzás azt mondani, hogy Tatán mindenki ismeri - ha csak látásból is - Sárközi József nyugállományú ezredest, akit sokan csak Józsi bácsiként hívnak. Botjára támaszkodva az összes nagyobb tatai megemlékezésen részt vesz, illetve a Bajtársi Nyugdíjas Klubbal több közös rendezvényt is szerveznek. Azt már kevesebben tudják Józsi bácsiról, hogy Tatán szolgált katonaként. Neki köszönhetően volt messze földön híres a tatai lakatanya kulturális és közösségi élete. Egy olyan fontos beosztásban szolgált, amit sajnos azóta megszüntettek: nevelési és szociális főnök volt. 

Józsi bácsival otthonában beszélgettünk, az előttünk lévő kis asztalka roskadásig volt pakolva különböző elismerésekkel, könyvekkel, kitüntetéssel.

A történet Szombathelyen, 1941-ben kezdődött. Mint mondta igazi szerelemgyerek volt, szülei nem voltak házasok amikor egy hideg november végi napon megszületett. Édesapja a fronton szolgált és csak évekkel később vette el az édesanyját. Később született egy testvére is. A budapesti II. Rákóczi Ferenc Katonai középiskolában tanult, amit időközben megszüntettek, ezért az érettségit a szombathelyi Savaria Gimnáziumban tette le. Az iskolába érkező toborzók szeme akadt meg a sportos fiún, aki rendszeresen lovagolt és focizott. Hatásukra jelentkezett a az Egyesített Tiszti Iskolába, ahova 1960-ban fel is vették. Közben a Szegedi Tanárképző Főiskolát is elkezdte levelezőn, ahol általános iskolai földrajz szakos tanári diplomát is szerzett.

Pilóta szeretett volna lenni, de a gépkocsizó lövészekhez, majd a harckocsizókhoz került. Az első szolgálati helye Rétságon volt, ahova a szolgálati ház ígéretével csábították az akkor már friss családapát. Szakaszparancsnokként kezdett, 10 év után a zászlóalj első emberének a helyetteseként távozott. Közben elkezdte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát, ahonnan 1977-ben Tatára került az ezred parancsnokhelyetteseként. A városba követte felesége és két gyermeke is. Józsi bácsi elárulta, hogy a tatai laktanya fényévekkel jobb volt, mint korábbi állomáshelye.

A város is fénykorát élte, rengeteg kulturális és közösségi, illetve sport programot szerveztek a laktanyában. Nevelési és szociális főnökként  többek között hozzá tartozott a 2023-ban felújított ikonikus épület, ami már akkor is nagyon rossz állapotban volt. Természetesen a sztorik sem maradhattak el. Józsi bácsi elmondta, hogy mozikat, koncerteket szerveztek a kupolában, nem volt ritka, hogy négyszázan is részt vettek egy-egy ilyen rendezvényen. A legnagyobb gondot már akkor is a mosdók okozták, amik inkább visszafelé működtek. Egy előadás után azonban sokan a mosdók felé veszik az irányt, így örök harcban álltak a vízrendszerrel. De a fűtéssel is voltak gondok. Ezek azonban nem jelenthettek akadályt a programoknak. Józsi bácsiék minden problémát megoldottak, csak kellett hozzá némi leleményesség. 

– Egyik télen egy híres orosz együttes jött koncertet adni. Azonban csak akkor voltak hajlandók fellépni, ha legalább 17 fok van az épületben. A fűtés meg hát nem igazán volt a kupolában. A koncert azonban nem maradhatott el, így összeszedtük az összes hősugárzót, amit a laktanyában találtunk és egy héten keresztül folyamatosan mentek. Így sikerült a koncertig 17 fokig felmelegíteni a hatalmas termet – emlékszik vissza a történetre Józsi bácsi, aki még egy kedves emléket is felidézett. 

– Egy macska elpusztult az egyik villanyszekrényben. Feltehetően áramütést szenvedett szegény. A bajtársaimmal olyan temetést szerveztünk neki, hogy egy tábornok is megirigyelte volna – mesélte a nyugalmazott ezredes, aki szerint ezek a programok, közös élmények kovácsoltak olyan szoros köteléket a katonák között, ami a bajtársiasság szilárd alapjául szolgált. Ezért is fájt számára annyira, amikor a beosztását megszüntették.

Végül 51 évesen ment nyugdíjba alezredesként, de a honvédségtől nem tudott elszakadni. Mint mondta: a tétlenkedés, a nyugodt nyugdíjas élet nem neki való. Helyette kereste azokat a lehetőségeket, ahol a 15 éves tatai szolgálata alatt szerzett kapcsolatait, és tudását kamatoztathatja. Nyugdíjazása után belépett a Tatai Helyőrség Nyugállományúak Klubjába, ahol megválasztották titkárnak, majd három alkalommal elnöknek. Jelenleg is a Honvéd Bajtársi Klub elnöke. 

Sárközi József nyugállományú ezredesként a hozzáértő, felkészült elnökséggel együtt a mai napig közösen látja el a klub feladatait, szervezi a különböző eseményeket. Jó együttműködést alakított ki többek között a Magyar Honvédség tatai alakulatával, Tata  Önkormányzatával, a Tatai Református Egyházzal, a Kuny Domokos Múzeummal, az Magyary Zoltán Népfőiskolával és a város oktatási intézményeivel. Józsi bácsi elmondta, hogy a Honvéd Bajtársi Klub éves programjainak és rendezvényeinek kiemelt feladata a nemzeti és katonai hagyományok ápolása és a kulturális  közösségi rendezvények, kirándulások szervezése. De nem csak a honvédségi területen vívta ki a város és a tataiak elismerését. 

Szerepet vállalt a honvédség Rákóczi Sportegyesületének vezetőségében, éveken át vezette a futballszakosztályt. Három cikluson át volt önkormányzati képviselő, a humán és szociális bizottság tagja, később elnöke. Közbenjárásával alakult meg a tatai honvédségi óvoda és bölcsőde, vagyis a Juniorka, ahol elsődlegesen a katonacsaládok csemetéinek biztosítanak helyet, ezzel is támogatva a tatai katonaságot.

Ha valaki megkereste nyugállományú ezredest valamilyen közösséget szolgáló ötlettel, kéréssel, biztos lehetett benne, hogy segítséget, támogatást fog kapni. Mindezt teljesen önzetlenül és ingyen. A honvédség pedig nem feledte a nyugdíjas katonáját sem. Több mint tíz éve volt már nyugdíjban, amikor előléptették ezredessé. Pedig nagyon ritka, hogy valaki szolgálat után kapja meg a legmagasabb tiszti rendfokozatot. A Honvédség és Társadalom Baráti Körök pedig 2015-ben munkája elismeréséül neki adta a Gyuricza-gyűrűt.

Közben Piroska, Józsi bácsi felesége egy hatalmas tálcával jött be a szobába. Kis rágcsálni valót és gyümölcslevet hozott, hátha megéheztünk a beszélgetés végére. Gondosan elrendezte az asztalkán a finomságokat, megsimogatta férje kezét, majd visszament a nappaliba. Józsi bácsi szeretetteljesen nézett felesége után. Mint mondta: minden sikeres férfi mögött áll egy erős, segítő asszony. Számára ezt Piroska jelenti.

– Mindig mellettem állt, immár 47 éve. Mind hivatásos katonaként, mind a Honvéd Bajtársi Klub vezetőjeként. Pedig közben ő is szép, de nagyon nehéz feladatot vett a vállára. Az áthelyezése után Tatabányán tanított 37 éven keresztül. Munkájának elismeréseként 2018-ban kapott Arany Oklevelet Szegeden – mesélte Józsi bácsi, aki gyermekeiről is boldogan mesélt kicsit.

– Krisztina lányunk a tanítóképzőt végzett, majd a szombathelyi egyetemen egyetemen közoktatás vezetői szakvizsgát tett, jelenleg tagintézmény vezetőként dolgozik. Fiunk, Zoltán a Tartalékos Tiszti Iskola elvégzése után tűzoltóként szolgált, főtörzszászlósként ment nyugdíjba. Szakmáját szerette és társai becsülték – mutatta büszkén gyermekei fotóját Józsi bácsi, akinek apaként és nagyapaként is a család, a gyermekeik és az unokáik voltak az elsők. Korai nyugdíjazása után a legnagyobb örömöt négy lányunokája jelentette, akik valamennyien főiskolát, egyetemet végeztek. 

A beszélgetés közben észrevétlenül teltek az órák. Sok mondanivaló és történet maradt még amire nem maradt idő. De megbeszéltük, hogy a legközelebbi eseményen, ahol találkozunk folytatjuk majd a történeteket. Mert a nyugállományú ezredes bár kicsit már nehezen, de a mai napig ott van minden fontosabb megemlékezésen. Lelkesedése még mindig töretlen, csak a lábai nem bírják már azt a tempót, amit még szíve diktálna neki. Pedig feleségén, két gyermekén és négy leányunokáján kívül az teszi igazán boldoggá a nyugalmazott ezredest, ha továbbra is a bajtársait szolgálhatja.