Magasságok

2 órája

Suhajda Szilárd visszatérhet régi iskolájába: tábla őrizné a hegymászó emlékét

Megható kezdeményezés indult Békéscsabán, miként lehetne a tavaly eltűnt magyar hegymászó emlékét méltó módon megőrizni. Suhajda Szilárd visszatérhetne egykori iskolájába.

Kemma.hu

Tábla emlékeztetne a csaknem másfél évvel ezelőtt eltűnt magyar hegymászó emlékére, aki a Mount Everest csúcstámadása közben tűnt el. Mint ismert, Suhajda Szilárd oxigénpalack nélkül akarta megmászni a világ legmagasabb csúcsát.

Suhajda Szilárd hegymászó emlékére tábla emlékeztet majd Békéscsabán
Suhajda Szilárd 2019-ben, a világ második legmagasabb csúcsán, amit első magyarként mászott meg
Forrás: Beküldött/Archív

A békéscsabai származású, de az esztergomi főiskola intézményéhez is erősen kötődő Suhajda Szilárd 2023-ben vesztette életét, a Himalája foglya maradt. A teste a mai napig nem került elő, de a sportember emlékét többen méltó módon szeretnék őrizni. A napokban például sajtótájékoztatón jelentette be Szarvas Péter békéscsabai polgármester, hogy korábbi kezdeményezése úgy látszik, célt ér és zajlanak az egyeztetések, hogy Suhajda Szilárd emléktáblája egykori iskolája, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium falára kerüljön.

A végleges döntés természetesen akkor születik majd meg, ha a család és a közgyűlés is jóvá hagyja a terveket.

Suhajda Szilárd emléke él

Talán nem túlzás azt állítani, hogy nem csak a magyar hegymászósport, de az egész ország megrendült, amikor 2023. május 25-én Szilárdnak nyoma veszett a Mount Everesten. Felkutatásával május 27-én hagyott fel a legjobb hegyi vezetőkből összeállított keresőcsapat, akik többszöri próbálkozás ellenére sem találták meg a magyar hegymászót. A mai napig sok a megválaszolatlan kérdés a csúcsmászás közben elhunyt hegymászó történetével kapcsolatban. Talán ezekre keres válaszokat a Spektrum televízió október hatodikán induló sorozata. A 6 epizód azt mutatja be, hogy Suhajda Szilárd, és a többi hegymászó minek ment oda: minek vágtak neki oxigénpalack nélkül a nyolcezres csúcsoknak. Hárman közülük ma is élnek, hárman azonban sosem tértek haza a hegyről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában