Kiállítás

2 órája

Visszatért a múlt: újraalkotta az egykori szükséglakást Legát István az erdőben

Különleges kiállítás nyílt az Igmándi erődben. Legát István helytörténész történelmi pontossággal rendezett be egy helyiséget, amely korábban szükséglakásként működött.

Körtvélyfáy Dina

Legát István kiállításán rengeteg érdeklődő gyűlt össze. Dombay Gábor önkormányzati képviselő köszöntötte a jelenlévőket, aki felidézte, a komáromi erődrendszer legfiatalabb tagja az Igmándi, amely 1871-től 1877-ig épült. Háborús cselekmény itt már nem történt, ezért is maradhatott meg ilyen jó állapotban. A második világháború alatt katonák elszállásolására is használták, majd a nyugati frontról hazatért honvédek laktak itt. 1948 után szükséglakásokat alakítottak ki, volt, hogy egy időben húsz család élt az erőd falai között. A családok egészen addig maradtak itt, amíg a városban épülő új házakban lakást nem kaptak.

Legát István mesélt az érdeklődőknek a szükséglakásról
Legát István mesélt az érdeklődőknek a szükséglakásról
Fotó: Körtvélyfáy Dina / Forrás: 24 Óra

– Ez a kiállítás a korábban itt élő családok mindennapi életét mutatja be olyan részletességgel, mintha épp csak most léptek volna ki a szobából – fogalmazott Dombay Gábor. – Különösen érdekesek a régi használati tárgyak, a rakéta porszívó, a rádió, vagy éppen a televízió. Az ágy előtt még ott hever a papucs, az éjjeliszekrényen pedig ketyeg a vekker.

Hozzátette, Legát István szenvedélyesen kutatja és gyűjti Komárom régi értékeit, ez a tizenkettedik állandó kiállítása. A tárlat megtekintését minden korosztálynak ajánlotta, az idősebbek ugyanis felidézhetik gyerekkori emlékeiket, a fiatalok pedig megismerhetik a régi idők emlékeit.

Legát István arról beszélt, sokat segítettek neki a korábban itt lakók, például Kocsi Katalin és Deák Imréné. Kocsi Katalinnak például egy régi fényképet mutatott meg egy beszélgetésük során, az asszony pedig felismerte, a képen látható kislány ő maga. Le is rajzolta a szükséglakást, ahol éltek, ennek alapján rendezte be a helytörténész a szobát.

Legát István arra is kitért, hálás azért, hogy Szili Nóra, az erőd kulturális és turisztikai igazgatója teljesen szabad kezet adott neki a kiállítás létrehozásában. Legát műemlékfenntartó szaktechnikus is egyben, így arra is törekedett, hogy megőrizze az eredeti festést az 1800-as évekből származó padlót. Arra is felhívta a figyelmet, az elkészült szükségszoba oktatási célra is használható, hiszen a mai gyerek nagyrészt már nem ismerik ezeket a használati tárgyakat.

Legát István kiállítása a gyerekkori emlékeket is felidézte

Deák Imréné a megnyitón elmondta, nagyszüleit egy szál bőrönddel telepítették ki Szlovákiából. 1956-ban itt született meg és egészen 1968-ig laktak az erődben. Felidézte, Kocsi Katalinnal nagyon jó gyerekkoruk volt.

– Minden teljesen olyan, mint akkor – fogalmazott. – Még csak a Katiéknak volt tévéje, mind oda jártunk nézni. Ha annyian voltunk, hogy a képernyőt már nem is látta mindenki, akkor is nagyon jól éreztük magunkat.

A kiállítás a mostani és következő hétvégén tekinthető meg, majd tavasszal nyílik meg újra a közönségnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában