Nemzeti Vágta

3 órája

A Nemzeti Vágta ácsteszéri indulóját édesapja ösztönözte

Vörös Tamara Ácsteszért képviselve áll majd rajthoz Szilvásváradon. Tavasz óta édesapjával közösen gőzerővel készülnek a Nemzeti Vágta futamaira. A mindössze húsz éves zsoké izgatottan mesélt a folyamatról.

Varga Réka Antónia

Hideg, esős időben érkeztünk a Vörös család csetényi otthonába. A fiatal lovas lány édesapja, József fogadott minket. A Nemzeti Vágta futamára készülő elszánt párost a szakadó eső sem tartotta vissza, hamar felnyergelték a lovakat, majd el is indultunk: a felvételek kedvéért most nem az edzőpályára, hanem a telek végébe vezettek minket. 

Vörös Tamara Ácsteszért képviseli a Nemzeti Vágta
Vörös Tamara Ácsteszért képviseli a Nemzeti Vágta futamain 
Fotó: Flajsz Peter

Hosszú út vezetetett a Nemzeti Vágta rajtjáig

A lovak bemutatása és a képek elkészítése után gyorsan fedél alá húzódtunk. A család az otthonába invitált minket, ahol Tamara édesapja, József közbenjárásával a mérhetetlenül büszke anyuka és feleség, Bernadett is mellénk ült. A benti jó időben aztán hamar szóba elegyedtünk. Tamara izgatottan mesélt a felkészülés időszakáról és arról, hogy mit vár a versenytől:

Tavasz óta készülünk édesapámmal közösen a versenyre.

A több hónapja tartó felkészülés már meghozta a gyümölcsét, hiszen mind a lány, mind édesapja bejutott a Nemzeti Vágta szilvásváradi fordulójába.

A 20 éves fiatal hihetetlen alázattal és elszántsággal mesélt a sportágról. Hamar megfogalmazódott bennünk a kérdés, hogyan és mikor született meg benne a sport iránti szeretet. Az ácsteszéri zsoké esetében nem nehéz kikövetkeztetni, mondhatni egyértelmű is.

Tamara és első lova Büszke
Tamar Büszke nevet viselől ovával versenyzett először
Fotó: Flajsz Peter / Forrás:  24 Óra

Édesapja sikere ösztönözte a lányt

A családunk mindig is tartott lovakat, de igazán akkor határoztam el magam amikor 2015-ben végignéztem, ahogy édesapám a második helyen állhatott a dobogóra a Nemzeti Vágtában.

– mondta Tamara, aki a következő évben már Büszke nevet viselő lovával a Bakonyi vágta első helyén végzett.

Először talán nem is vettük komolyan, amikor elénk állt, hogy szeretne indulni. De nem tágított, és amikor egy hónap után is felhozta a témát, már tudtuk, hogy komolyan gondolja. Attól kezdve, hogy megkapta Büszkét, kitartóan készült.

– mesélte József. Meg is lett a kitartó munka eredménye: Tamara 2019-ben Nárcisz nevű lovával megnyerte a Kishuszár Vágtát, 2020-ban pedig, egyedülálló módon, sikeresen megvédte címét, ismételten első lett. A korábbi korcsoport-kialakítások miatt a lelkes sportoló egy évet pihent a versenyzésban, a Kishuszár vágtán ugyanis a 10-16 évesek között indulhatott, a Nemzeti Vágtán viszont csak 18 évesen. A köztes időszakban, bár versenyezni nem tudott, de nem pihent. Gőzerővel készült a vágtára. 

Tamar édesanyja Bernadet megmutatta nekünk a Kishuszárvágtán elkapott képekből készült kollászt.
Tamar édesanyja Bernadet a kezdetekben féltette lányát de büszkén mutatta nekünk a Kishuszárvágtán elkapott képekből készült kollászt
Fotó: Flajsz Peter

Két év alatt az ezüstéremig jutott

Először 2022-ben állhatott rajthoz a nagyok között. Nem váratott sokat magára a dobogó, Tamara ugyanis második alkalommal, 2023-ban már éppen csak lecsúszott a legfelső fokról: második lett. A kitűnő eredmény a büszkeség mellett jókora terhet is tett rá. A lány most nagy elvárásokkal áll a rajthoz.

Tavaly már sikerült dobogóra állnom, idén is szeretnék jól teljesíteni. Mivel egy olyan sportról beszélünk, ahol állatokkal dolgozunk, lehetetlen megmondani, hogy mi fog történni, ezért sem szeretnék semmit elkiabálni. De magasak az elvárásaim magammal szemben, és így, hogy már teljesítettem, a felém támasztott külső elvárások sem alacsonyak.

Tamara október 5-én a Nemzeti Vágta harmadik előfutamban a kettes pályán áll majd rajthoz Marina nevű lovával, Ácsteszér színeiben. 

Eredmények

Vörös Tamara 12 éves kora óta versenyzik. Az idén nyolcadik alkalommal állhat rajthoz a Nemzeti Vágta szervezésében rendezett versenyek egyikén. Karrierje alatt kétszer nyerte meg a Kishuszár Vágtát. Legjobb eredménye a Nemzeti Vágta ezüstérme. A lány harmadik éve képviseli Ácsteszért.

  • 2016. Kishuszár Vágta előfutam, 4. hely
  • 2017. Kishuszár Vágta előfutam, 2. hely
  • 2018. Kishuszár Vágta döntő, 3. hely
  • 2019. Kishuszár Vágta döntő, 1. hely
  • 2020. Kishuszár Vágta döntő, 1. hely
  • 2022. Nemzeti Vágta középdöntő, 2. hely
  • 2023. Nemzeti Vágta döntő, 2. hely

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában