2 órája
Vajon hazajön még a Miska? - 1956 öröksége: népet, szabadságot eltemetni nem lehet
Két történet a múltból. Két történet, ami mégsem múlt. Két történet, ami nem is csak két történet, hanem százezrek, milliók rögvalója. Történet a szabadságról, 1956-ból és 1956-ról és egy nemzetről, amit nem lehet eltemetni, elnémítani.
„Nem nekem kellene most itt lennem, ugye tudod?” – kérdezte a menyasszonyt a szőke siheder fiú. A bátyja volt a lány élete szerelme, de ő már csak a kápolna mellett várta. A dombtetőn. A mindig hideg földben. Máshoz kellett hát menni... Akkor is hideg volt, 1956 novemberében a Duna mentén, amikor katonatársával az esztergomi laktanyába ment vissza. De szembejött a szovjet tank...
Forrás: Fortepan / Virány László
Vajon hazajön még a Miska?
– nézte egy asszony a sötét szobában a férjét. Kezében két kép volt. Egy bongyor, fehér réklis kisfiúé. És egy mosolygós nagylegényé. Az egyik a '32-es aratóbálon készült, a másik '56-ban. Aztán elkapta a szabadság szele, a szomszéd nagyvárosban segített lefegyverezni az ÁVH-sokat. Még bizottsági tag is lett, elvégre jogot végzett. Amikor a szovjet tankok megjelentek, átszökött a határon. Az 1956-os forradalom leverése után öt évvel egy képeslap jött Amerikából. Egy nő, egy férfi és egy fehér réklis kisfiú volt rajta. Bongyor hajjal.
1956 öröksége
Százezrek, milliók suttogták, majd kiáltották 68 éve, 1956. október 23-án: szabadság! És csend lett. De a forradalom után azért suttogva életben maradt a szabadság. A dombtetőn, ahol minden november 4-én egy szál fehér virág fagyott a sírra, a sublótban, ahol a külföldi képeslapot rejtegették, a szemben, ami látta a lyukas zászlót, a fülben, ami hallotta a puskarobogást, ágyúdörrenést.
Így hagyták azt örökül nekünk az ötvenhatosok. 1956 mártírjai, azok, akik emigrációba kényszerültek, és az is, aki ittmaradt. Mert egy nemzetet nem lehet eltemetni és elnémítani. Ahogy a szabadságot és 1956-ot sem.
