Munkaszolgálatosokkal a lenini úton – a Gulagtól az oroszlányi Kocsedóig

2017 augusztusában avatták fel Oroszlány szélén, a Westcast közelében, a volt XVIII-as akna melletti rabtábor emlékhelyét, amelyet egy szögesdróttal körülvett gránitoszlop és egy őrtorony együttese alkot – amint arról a Magyar Idők hírt adott. Az oroszlányi munkaszolgálatos tábort szovjet mintára alakították ki, akárcsak az ország harmincnégy táborát. Az embertelen kommunista projekt 1953-as csúcsidőszakában mintegy 40 ezer kényszermunkás szenvedett bennük.

A munkaszolgálatosok táborának nem szovjet csúfneve volt

Ekkor Oroszlányban 76 őr tartott fogva 1196 rabot. Hogy 1956. október 25-én, a kiszabadításuk napján hányan voltak, azt pontosan nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy az oroszlányi tábor ragadványneve Kocsedó volt. A csúfnév – amint arról írtunk – egy Kocsedo (Koje do) nevű kis szigettől származik, amely Dél-Korea partjainál helyezkedik el. Ezen a szigeten működött az 1950–53-as koreai háború idején az amerikaiak és a dél-koreai kormány hírhedt internáló tábora.

Politikai foglyokat soroztak kényszermunkásnak

Barakka Gábor 2003-ban megjelent, Rabtáborok Oroszlányban 1951-1956 című könyve ad részletes tájékoztatást a kényszermunkások táboráról. A 2. világháború utáni helyreállítás, a hatalmas beruházások fizikai munkaigénye – a háborúval járó emberveszteség miatt – csak a börtönnépességgel és kényszersorozott emberekkel volt megoldható. Nem csoda, ha Oroszlányban a bánya XVIII-as aknájánál hoztak létre rabtábort – hiszen kellett a bányász.

A köztörvényes bűnözők mellé egyre több politikai fogoly került, akiknek az ideológiai ellenállását meg kellett törni. Eközben az egyre növekvő fogolynépesség fogvatartását egyre nehezebb volt ellátni.

A Gulag mintájára vállalatszerűen működött

A Rákosi Mátyás főtitkársága alatt működő MDP 1949-ben kivizsgáltatta a fegyházakban uralkodó viszonyokat. A jelentés úgy találta, hogy „az elítéltekkel szemben erősen liberális a bánásmód, ami különösen a politikai elítélteknél nyilvánul meg...” 1951-ben létrejött a Közérdekű Munkák Igazgatósága (KÖMI), amely meglehetősen kemény fizikai munkával járó építő- és bányaipari tevékenységekre szakosodott. A nem éppen liberális KÖMI-táborokat Garasin Rudolf szervezte meg. Szakértelmét a Szovjetunióban, szovjet tisztként szerezte, közvetlenül a vállalatszerűen működő Gulag-táborok gondjaival foglalkozva.

Sokszor nem tudták hány évet fognak a rabtáborban tölteni

A rabmunkáltatás 1951-től már szerves része lett az immár egyetlen párt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) által vezetett országnak, és a Honvédelmi Minisztérium a hidegháború hevében már nem vesződött azzal sem, hogy katonáknak láttassa a katonai építkezéseken robotoló munkaszolgálatosokat – csak annyiban, hogy eleinte hadtáposoknak hívták őket. Bírósági ítélet nélkül, sok esetben határozatlan időre tartottak fogva őket, illetve addig, míg kellettek vagy vélhetően át nem nevelődtek – de nem élte túl mindenki.

A foglyok jelentős része a kuláknak nevezett körbe tartozott

A könyv 8. oldalán egy Lenin-idézet található: „… a kulákok a legvadállatibb, legdurvább, legkegyetlenebb kizsákmányolók”. Nem csoda, ha a kommunista rendszer szép számmal utalt munkaszolgálatra olyanokat, akiket kuláknak titulált. Az oroszul öklöt jelentő kulák szóval eredetileg a nagygazdákra utaltak, de az összeírások során már megkülönböztettek 

• földkulákot, 
• ipari kulákot. 
• kupec kulákot és 
• politikai kulákot – a papok, lelkészek is idetartoztak.