Égi csoda

2 órája

Újabb látványos fotókon, ahogy az üstökös áthúz a legromantikusabb magyar kisváros felett

Bakó Krisztián jó pár éve próbálta már lencsevégre kapni a Neowise-üstököst, de talán mind közül most sikerült a leglátványosabb képeket megörökítenie egy másik égitestről. Íme!

Szalai Klaudia

Bakó Krisztián fotográfus hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg azokat a lélegzetelállító fotókat, amelyeken az október 11-től láthatóvá váló a C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) üstököst kapta lencsevégre. A száguldó égi csodának a különlegessége abban rejlett, hogy az év legjobban várt üstököse volt, és legközelebb 80 ezer év múlva fog ismét a Föld felé járni.

A fotográfus nem hagyhatta ki ezt a remek lehetőséget, így a tatai Öreg-tó felé vette az irányt, hogy lencsevégre kapja ezt a nem mindennapi jelenséget. Mint azt a posztjában írta, a helyszínen összefutott Solymos Ákossal is, akit a Kemma.hu korábban már megkérdezett az üstökösről, s annak jelentőségéről. 

Összefutottam Solymos Ákos fotós művésszel is meg is örültem mert régen nem találkoztunk és együtt fotóztunk meg pásztáztuk az eget

– írta Bakó Krisztián, akinek azt is sikerült megörökítenie, ahogyan a Szent Kereszt templomnál elfoglalja égi helyét a Vénusz, vagy ahogyan sokan ismerik, az esthajnalcsillag. 

Mint azt Solymos Ákos írta, a kezdetektől figyelte, kissé irigykedve a világ más részein élő fotósokat, mert gyönyörű képeket készítettek róla ott, ahol nem volt felhő és elég sötét volt - mármint alacsony a fényszennyezés. Ezután hozzátette:

Nekem többszöri nekifutásra sikerült lefotóznom, először Tatabányán a Turulnál, a Szédítő-szikláról próbáltam, mert innen belátni az egész nyugati horizontot, de sajnos egy vastag felhősáv pont eltakarta az üstököst

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában