Újabb utakat zártak le a dunai árhullám miatt

A határfolyón érkező árhullám a közlekedést is nehezíti.

Kemma.hu

A Magyarországot is elérő árhullám miatt az elmúlt napokban több országos közúton is korlátozásokat kellett bevezetni. A jelenlegi helyzet alapján a következő napokban elsősorban a Duna mentén további útlezárásokra számíthatnak a közlekedők, ezért a e a Magyar Közút már most arra figyelmezteti a közlekedőket, hogy indulás előtt minden esetben tájékozódjanak az aktuális korlátozásokról, útviszonyokról a www.utinform.hu oldalon.

A vízügyi szakértőkkel, a katasztrófavédelemmel és a társhatóságokkal is folyamatosan egyeztetnek a közútkezelő szakemberei, részt vesznek a védelmi bizottsági üléseken is, így az első kézből kapott információk, valamint a 2013-as árvízi helyzet tapasztalatait figyelembe véve elmondható, hogy elsősorban Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest vármegyében nemcsak a Duna, hanem annak mellékfolyói térségében a következő napokban további útlezárásokra kell számítania a közlekedőknek az árvízi védekezés vagy az elöntött területek miatt.

A közútkezelő valamennyi értintett vármegyében a legmagasabb készültségi fokozatot rendelte el mérnökségei körében, hogy a korlátozások életbe léptetését és szükség esetén az árvízi védekezést is teljes kapacitással segíthesse.

Az árhullám miatt Esztergomban több útszakaszt lezártak, lezárnak. A városba az elkövetkező napokban csak Dorog és Dobogókő felől lehet bejutni.

  • Lezárták a 11-es- út Pilismarót és Esztergom közti szakaszát.
  • A 11-es út Esztergom és a 117-es elkerülő közti szakaszát.
  • Félpályán halad a forgalom a Dorogi úton a hatoskő táján, ugyanis ott is homokgátat építenek a Duna felőli sávban.
  • A vonat nem közlekedik Komárom és Esztergom között.
  • Esztergomon belül lezárták a Nagya Duna sétányra vezető Árok utcai hidat.
  • Lezárják a Nagy Duna sétányt.
  • Nem lehet parkolni a Kis-Duna sétányon.
  • Fontos tudni, hogy a Mária Valéria hidat nem zárják le az autóforgalom elől.
  •  A Duna várható vízszintje eléri a Prímás szigetet is, így oda behajtani már nem lehet. Mint megírtuk, a szigeten levő intézményeket is bezárják egy időre. Emiatt például a MOL Esztergom kézilabdacsapata nem hazai pályán játssza következő bajnokiját.
  • Úgy tudjuk, a Vitéz János Gyakorló Iskolában is szünetet rendelnek el.

Az Útinform információi szerint a Duna áradása, illetve a védekezési munkák több utat is lezártak Komárom-Esztergom vármegyében.

  • A 11-es főutat teljes szélességében lezárták Esztergom nyugati határában, a 68-as és a 72-es km között, itt ideiglenes gátat építenek. Kerülni a 111-es főút felé lehet.
  • A 11-es főúton, Pilismarót térségében árvízvédelmi munkákat végeznek. Az 53-as és az 54-es km között csak a fél útpálya járható.
  • A 111-es főúton Esztergom déli határában, az 1-es és a 2-as km között félpályás lezárást vezettek be, de holnaptól itt sem kizárt az útlezárás.
  • Az Esztergom-országhatárhoz vezető utat az 1-es km közelében, az esztergomi Mária Valéria híd közelében.
  • Lezárták a Dunaalmás hajóállomáshoz vezető bekötőutat, illetve Dunaalmás vasútállomáshoz vezető utat Dunaalmás belterületén.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában