Vasárnap reggeli vízállások: elérte az első fokozatot a készültség

Szeptember 15-én sem pihenhetnek a határfolyó mentén élők Komárom-Esztergom vármegyében. A Duna vízállása folyamatosan emelkedik.

Kemma.hu

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) tájékoztatása szerint Komáromnál a Duna vízállása reggel hat órakor 396, hétkor 402, nyolckor 408 centiméter volt, vagyis óránként mintegy hat centimétert emelkedett a vízszint. Esztergomnál 327 centiről 332-re, majd 337-re emelkedett a Duna vasárnap reggel hat és nyolc óra között. Az OVF folyamatosan frissülő adatbázisa alapján a térségben az árvízvédelmi készültség elsőfokú, szeptember 15-én reggel hat óra óta. Neszmélyen és Dunaalmáson folytatódik vasárnap is az árvízi védekezés a dunai árhullám miatt. Előbbi településen házakat is veszélyeztet a víz.

A Duna vízállása egyre emelkedik. Elsőfokú készültséget rendeltek el, folyamatos a védekezés
Óránként 5-6 centivel emelkedeik a Duna vízállása Komárom és Esztergom térségében. Dunaalmáson is folyamatos a védekezés
Fotó: Flajsz Péter / Forrás:  24 Óra

Az MTI-t szombat délután arról tájékoztatta a vízügyi főigazgatóság, hogy az átvonuló ciklon miatt folytatódott a rendkívül csapadékos időjárás, elsősorban az Alpok keleti és a Kárpát-medence nyugati, illetve északi részén, és több eső esett egy nap alatt a Duna felső részvízgyűjtőire, mint amit a korábbi számítások vártak.

A Duna Budapestig tartó szakaszán a harmadfok szintje fölötti vízállás, a Lajtán és a Rábán akár a legmagasabb valaha mért vízszintet megközelítő, a Murán a harmadfok, a Dráván Drávaszabolcsnál pedig az elsőfok szintje körüli tetőzést valószínűsítettek. Budapestnél az alsó rakpartok szintjét várhatóan jövő kedden érheti el a vízszint. A Tisza részvízgyűjtői közül a Sajón és a Tarnán az elsőfok szintje feletti tetőzést várnak.

Górcső alatt a Duna vízállása

A vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse folytatja az országban zajló árvízvédelmi tevékenységek összehangolását. A vízügy munkatársai folyamatosan figyelik az előrejelzéseket, és az aktuális adatokhoz igazítják a felkészülést a várható helyzetre, elsősorban a Duna és Lajta mentén. 

A fővárosban hétfőn harmadfokú árvízvédelmi készültség lép életbe. Győrben a buszközlekedést is érinti a Mosoni-Duna áradása. A Kisalföld beszámolója szerint az áradó Rába is ad munkát a városban, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakembereket is átcsoportosít Győrbe.

Dunai árhullám - keresd cikkeinket egy helyen:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában