Kisgyerekes családnak is költöznie kellett Dunaalmáson az árvíz miatt + fotó, videó

Egész Dunaalmás összefogott, hogy megvédjék a falut. A református egyházközösség és a polgármester felhívására több mint százan építették a gátakat, hogy megelőzzék az árvíz pusztítását.

Kemma.hu

Szombat reggel a hivatal mellett kezdték el tölteni a homokzsákokat, hogy a vasúti töltés alatti átjárót betömítsék. Délután már a református templom mellett is dolgoztak az önkéntesek. Az árvíz ugyanis a vártnál is gyorsabban jön. Vasárnap reggelre a Vízügy elrendelte az első fokú készültséget. 

Dunaalmáson még este is dolgoztak a közelgő árvíz miatt
Dunaalmáson még szombat este is dolgoztak a közelgő árvíz miatt 
Fotó: Flajsz Péter / Forrás:  24 Óra

Dunaalmás polgármestere, Makay Tibor, illetve a tatai református egyházközösség a közösségi oldalon kért segítséget az árvíz megfékezéséhez. A településen három olyan vasúti átjáró van, amit el kell tömíteni ahhoz, hogy a víz ne érje el a kerteket. A helyi és környéki önkéntes tűzoltóegyesületek mellett számtalan civil is érkezett Dunaalmásra, hogy segítsen a küzdelemben. A Vízügy előrejelzése szerint ugyanis az ár megközelítheti a 2013-as szintet. 

Árvízi készültség 

Makay Tibor is kivette részét a védekezésben. Szombaton délelőtt a hivatal köznél mondta el a Kemma.hu-nak, hogyan is készülnek a védekezésre.

– Három áteresz van Dunaalmáson, amit be kell tömedékelnünk a hétvégén. A hivatal köznél kezdtünk el dolgozni szombaton, illetve egy olyan áteresz van még, ami korábbról beépítve maradt, ezt még meg kell erősítenünk és fóliával le kell takarnunk a beázás ellen. Nagyjából 380 tonna homokot használunk el, korábbról megmaradt 10 ezer homokzsák mellé pedig még tízezer darabot igényeltünk – magyarázta a polgármester, aki hozzátette, hogy szombat délelőtt 80 önkéntessel kezdtek el dolgozni, majd délutánra újabb segítők érkeztek.

Vasárnap reggel újult erővel kezdtek neki a csapatok a munkának 

– A református templom mellett folytatjuk a védekezést, ahol ki kell alakítanunk egy 80 centiméter magas homokzsákokból álló gátrendszert, hogy a víz ne tudja elérni a kerteket és a házakat. Utoljára ilyen munkára 2013-ban volt szükség, akkor júniusban kezdődött a védekezési munka. Ilyen ár őszi időszakban még nem érte el Dunaalmást – árulta el Makay Tibor, aki úgy tudja, hogy most nem éri el a 2013-as tetőzést a Duna, de vészesen megközelíti. 

– A Vízügy jelenlegi előrejelzése szerint péntek-szombatra tehető a Duna tetőzése. A komáromi vízmércével nézve 800 centiméter körül állhat meg az emelkedés. Ez negyven centivel alacsonyabb a 2013-as vízszintnél – vélekedett a település vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy a gátépítéssel nem érnek véget a védekezési munkálatok.

– A gátak megépítése után is folyamatos lesz a munka, hiszen egy állandó szivattyúzásra lesz szükségünk, hogy a település felől érkező belvizet, illetve a gátakon átszűrődő Duna vizet átszivattyúzzuk a folyóba. Vagyis a szivattyúk 24 órában működnek. Illetve gátőröket kell megbíznunk, akik nézik a gátat, hogy ha valahol buzgár keletkezik, akkor gyorsan be tudjunk avatkozni – tette hozzá Makay Tibor, aki elmondta azt is, hogy Dunalamáson főleg nem lakóépületeket veszélyeztet a víz, mint például a kikötő, illetve a régi malom épülete. 

–  Ezeknek az ingatlanoknak a tulajdonosai fel vannak készülve, hogy ilyen helyzetben elvigyék az értékeiket. Egy fiatal, kisgyermekes család van, akiknek el kell hagyniuk a házukat, ők is megoldották a kiköltözésüket. Ott az értékmentésben tudunk segítséget nyújtani a családnak, ha kérik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában