Fotókon és videón az árvízi védekezés Neszmélyen

Akár már hétvégén elérheti a vasúti töltést a dunai ár. Neszmélyen is sokan dolgoznak, hogy megvédjék a települést és a folyóhoz közeli házakat a víztől. Az előrejelzések szerint a mostani áradás magassága megközelítheti a 2013-as árvíz tetőpontját.

Goletz-DeáK Viktória

Az egész térség összefogott, hogy megvédjék a Duna menti településeket az ártól. Naszályról, Tatáról és Tatabányáról is érkezett segítség, hogy töltsék a homokzsákokat és építsék gátat. Neszmélyen a védekezéshez többek között csatlakozott dr. Horváth József, a település jegyzője is. 

Összefogtak az árvíz ellen a Duna mentén
Fiatalok, idősek együtt dolgoztak ma, hogy megvédjék a települést az árvíztől
Fotó: Zetovics Márió / Forrás:  24 Óra

Amikor a Kemma.hu munkatársai is a helyszínen jártak, a csapat a Malom közben pakolta a homokzsákokat. Mint megtudtuk, ez a település legmélyebb része, az ár ezt éri el legelőször. Az árvíz pedig megállíthatatlanul közelít. 

Dr. Horváth József a kérdésünkre elmondta, hogy az előrejelzések szerint akár már a hétvégén víz alá kerülhet a Hajóskanzen és a Malom köz végén lévő kerékpárút.

Harc az árvízzel 

– Egész jövő hét péntekig magas lesz a vízállás. A mostani előrejelzés szerint a 2013-as árvíz közelében lehet, ami azt jelenti, hogy a vasúti hidak alját is elérheti a víz. Úgyhogy minden átereszt, ami a faluból a Dunába megy, el kell tömíteni. Most ezt csináljuk gőzerővel, mert nagyon gyorsan emelkedik a Duna – magyarázta a jegyző, aki szerint egy vasúti átjáróba mintegy 2500 homokzsákot kell betenni, majd a falu felőli oldalról mintegy 60 köbméter homokot kell tenni, hogy meglegyen a nyílások teljes tömítése. Ilyen nyílásból a faluban van hat darab, amiket egyenként be kell tömedékelni.  

– A Vízimolnár utca a legkritikusabb, ott mobilgátat fog építeni a katasztrófavédelem és a vízügy. De ott is tovább kell a homokzsákokkal kötni, hogy a magas pontok is össze legyenek kötve – tette hozzá dr. Horváth József, akitől azt is megtudtuk, hogyan lesz biztos vízálló az épített gát. 

– Egy fólia lesz a víztartó, ami nekifeszül a kőfalnak, ez kívülről homokzsákokkal van megtámasztva és megfogva, hogy ne csússzon el. Kívülről pedig homokkal van tömedékelve és a kettő közé szorul be a fólia. És az egész van nekifeszülve a partfalnak, az áteresz kőfalának és így ad védelmet – mutatta az épülő gátat. 

A Duna emelkedő vízszintje miatt Komárom-Esztergom több településén is különleges intézkedéseket vezettek be: Esztergomban lezárások lesznek, egy iskolában pedig tanítási szünet lesz, Nyergesújfalun arra is felkészültek, ha otthonokat kell elhagyni, a védekezéshez zsákot és homokot is biztosítanak. Dunaalmáson pedig 230 tonna homokkal készülnek az árhullámra. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában