2024.07.29. 09:30
Európai Önkéntes Nagykövetként dolgozik majd Kerekes Máté István
Európai Önkéntes Nagykövetként dolgozik a következő hat hónapban Kerekes Máté István, a Komárom-Esztergom Megye Ifjúságáért Egyesület alapítója, vezetője. Közösségi oldalain jelentette be a hírt.
„Egy hosszadalmas kiválasztási folyamaton vagyunk túl, 29-én pedig másodmagammal átvesszük Belgiumtól a “stafétát”. Komoly lehetőséget látok abban, hogy a magyar fiatalok helyzetét be tudjuk mutatni az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége alatt” - fogalmazott.
Hozzátette: társaival és az őket delegáló szakemberekkel együtt folyamatosan tájékoztatást ad majd tárgyalásairól, találkozóiról.
Kerekes Máté István elmondta: az „ European Volunteering Ambassadors ” a VERA 2024 része, és már három éve, hogy nagykövetekkel dolgoznak. Az idei évtől a formaváltás mellett döntöttek, az előző két évben uniós intézmények korábbi és jelenlegi képviselőit nevezték ki nagykövetnek, akik kifejezetten érdeklődtek a mindennapi munkájuk során az önkéntesség témája iránt. Az idei évtől úgy döntöttek, hogy tagjaik jelölik ki a nagyköveteket, és nemzetiségüket az Európai Unió Tanácsában jelenleg elnöklő országhoz kötik. Ennek értelmében jelenleg három belga európai önkéntes nagykövetük van és a következő félévben Magyarország elnököl majd.”
– Nagyon boldog vagyok. Célom a Magyarországi önkéntes helyzet bemutatása, több forrás teremtése a civil szervezeteknek, és a többi nagykövettel együtt közös rendezvények szervezése – mondta kérdésünkre Kerekes Máté István.