Árvíz 2024

2024.09.16. 21:29

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: 24 órán belül 4000 katonát tudunk mozgósítani az árvízi védekezésben

A Magyar Honvédség készen áll, és segít a vízügynek, hogy megóvják az emberek életét, az otthonokat.

Kemma.hu

A vízügy igényei szerint ezer katona azonnal bevethető az árvízi védekezésben, 24 órán belül pedig 4000 mozgósítható - mondta a honvédelmi miniszter hétfőn Neszmélyen, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette, ezt a számot a területvédelmi tartalékosok bevonásával folyamatosan emelni tudják – olvasható az MTI-n

Helikopterek is segítik az árvíz elleni védekezést

A Magyar Honvédség helikopterei az árvízi gócpontok felmérésében segítenek, illetve a lánctalpas kétéltű járművek is rendelkezésre állnak – ismertette a miniszter.

Miután 2013-ban sikerült, ez most is sikerülni fog. Össze kell fognunk, mindent meg kell tennünk

– jelentette ki, majd megköszönte a civilek munkáját, akik ahogy Neszmélyen, úgy a többi helyszínen is segítenek a homokzsákok töltésében.

Czunyiné dr. Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, az itteni települések a múlt csütörtöki védelmi bizottsági ülés után kezdték meg a felkészülést, ütemtervet alkottak a védekezési módokra.

Mint arról mi is beszámoltunk, a Vízimolnár utca Neszmély egyik legnehezebben védhető része, itt reggel 8 órától építik a nyúlgátat a katonák.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában