2023.09.30. 21:15
Videón a megújult tatai ivókutak
Eddig három köztéri ivókutat újítottak fel Tatán, jövőre folytatják a munkálatokat.
Gyönyörű, műves ivókutak díszítik Tatát, azonban sok közülük olyan rossz állapotban van, hogy nem lehet használni. A Tatai Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai most elkezdték a felújításokat. Mint arról korábban beszámoltunk: hármat már fel is újítottak. A cég közösségi oldalán dr. Szerencsi Richárd ügyvezető most egy videóban beszélt a munkálatokról.
– Pár hónappal ezelőtt ígértük, hogy a Városgazda elkezdte felújítani a városi közterületi ivókutakat. Első lépésben megújult a platánleveles, majd a Járási Hivatalnál lévő öntöttvas kút. Harmadik alkalommal pedig sor került a Csurgó-kút felújítására – mutatta a megszépült kutakat a cégvezető. Mint mondta a kút hiányos volt, korábban valaki eltávolította a fedelét, amit most pótoltak.
– A vízvezeték megoldásokat is forradalmasítottuk, ugyanis ez korábban ellentétesen működő kút volt. Most már lenyomva nyerhetünk belőle vizet, ahogy a normál működésnek megfelel – tette hozzá a szakember. Mint mondta: a munkálatokat folytatják, de egyelőre szünetet tartanak és a kutakat víztelenítik télre.
– Reméljük, hogy jövő nyár végére az összeset rendbe tudjuk tenni.