2018.02.07. 18:03
Viszlát tél, helló, hagyomány! – A falu, ahol még élnek a népszokások
Naszályon immár harmadik alkalommal nyitotta meg kapuit a Népi játszóház, ahol most hangszerekkel, vidám dallal, finom fánkkal búcsúztak a téltől a helyiek.
Szénási Veronika népviseletben várta a télűző vendégeket
Ősszel volt kukoricamorzsolás, készült csuhébaba, Márton napja alkalmából libáztak is, legutóbb pedig Szénási Veronika, a programsorozat megálmodója és szervezője a közös éneklés után a farsangi szokásokról mesélt.
– A református gyülekezet berkein belül szerettem volna egy biztos helyet, ahol nemcsak a gyerekek érezhetik jól magukat, de a szüleik, nagyszüleik is. A közösségformálás mellett a népi kultúra felelevenítése és továbbéltetése is nagyon fontos a számomra – mondta el a szervező. – Mindig az adott ünnepkörhöz vagy az évszakhoz kapcsolódnak a foglalkozások, amelyek célja a természetközeliség megélése és az egészséges élelmiszerek népszerűsítése is – tette hozzá.
A jelenlevők ezúttal megtudhatták, hogy hivatalosan január 6-án, vízkeresztkor indul a farsangi időszak, ami egyben a téltől való búcsú kezdete január 25-e, Pál napja pedig már a tavaszba fordulásé. Ennek apropóján pedig Pesti Anna, aki szakmáját tekintve gyógypedagógus, de saját bevallása szerint a zene és a dallamok szerelmese is, különleges hangszereket hozott el.
Brácsája mellett volt nála a népmeséből már jól ismert tilinkó, ami leginkább a furulyához hasonlít, hozott csettegőt, esőbotot és még egy teveszőr sámándobot is, amikkel a kicsik is örömmel zengtek-bongtak, ezzel űzve messzire a telet. Közben kezdetét vette a néptánctanulás. Szénási Veronika ez alkalommal Vág-Garam közi tánccal érkezett, amit még a legkisebbek is ügyesen jártak.
Aki elfáradt, az farsangi fánkkal frissíthette fel magát, vagy a kirakodóvásár portékáit vehette szemügyre: kézműves szappanok, házi lekvárok, szörpök és a faluban készült joghurtok kínálták magukat a bejáratnál.
– Már korábban is voltak próbálkozások egy rendszeres piac meghonosítására a faluban, ahol a helyi őstermelők árulhatnák a termékeiket. Mi is ennek szeretnénk helyet biztosítani – mondta el Veronika.
A játszóházsorozat a böjti időszakban folytatódik, szokott módon a református templom gyülekezeti termében.