Kellő körültekintés

2018.12.14. 13:09

Áder János a jövő héten vizsgálja meg a bíróságokról szóló törvényt

Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint Áder János most is eleget tesz majd az alaptörvényében lefektetett jogainak és kötelezettségeinek.

A közigazgatási bíróságokról szóló törvény alkotmányossági vizsgálatát a jövő héten végzi el a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH), tekintettel arra, hogy az Országgyűlés a szerdán elfogadott jogszabályt még nem küldte meg az államfőnek – közölte a KEH pénteken.

Közleményük szerint Áder János köztársasági elnök, ahogy az elmúlt hat év során minden esetben, most is eleget téve az alaptörvényében lefektetett jogainak és kötelezettségeinek, kellő körültekintéssel vizsgálja meg a közigazgatási bíróságokról szóló törvény alkotmányosságát.

A Sajtóigazgatóság ezt azután tudatta, hogy az Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken Áder János államfőhöz fordult a közigazgatási bírósági rendszer tervezet létrehozása ügyében, és arra szólította fel a köztársasági elnököt, hogy aláírás helyett küldje vissza azt az Országgyűlésnek.

Az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa, Dunja Mijatovic közleményében hangsúlyozta: szerinte komoly kérdéseket vet fel a magyar igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban, hogy a jogszabály értelmében az igazságügyi miniszternek erős befolyása lenne a közigazgatási bíróságok felett.

Sajnálatos, hogy a magyar kormány és a parlament nem várta meg a Velencei Bizottság véleményét, mielőtt elfogadták az igazságügyi miniszter által kezdeményezett törvénycsomagot. Az intézkedésről szóló társadalmi vita meglehetősen korlátozott volt – írta az emberi jogi biztos.

Mijatovic felszólította a köztársasági elnököt, hogy küldje vissza a csomagot a parlamentnek, így lehetővé téve annak alapos felülvizsgálatát. Hozzátette, az ügyet fel fogja vetni a magyar hatóságok képviselőivel folytatott tárgyalásain.

A szerdán elfogadott kormányzati előterjesztés értelmében 2020-tól Magyarországon önálló, kétszintű bírósági rendszer áll fel, amely a közigazgatási ügyekben fog eljárni. A jogszabály bírálói szerint a bírák miniszteri kinevezése függő helyzetet teremt, amelynek nyomán kézi vezérlésű törvényszékek fognak létrejönni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!