Bajnokok Ligája

2024.09.17. 17:41

A Liverpool kapusa szerint a kizsigerelt játékosokat senki nem hallgatja meg

A Liverpool játssza a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának első rangadóját: Szoboszlai Dominik csapata az AC Milan vendégeként lép pályára kedden este. A meccsnek komoly tétje lesz, a győztes ugyanis nagy lépést tehet az egyenes ági továbbjutás felé. Az idei évtől új formátumú Bajnokok Ligája pénzdíjai is nagyot emelkedtek, ami nem mindenkinek tetszik. A Vörösök brazil kapusa Alisson szerint a játékosok még nagyobb terhelés elé néznek a következő bő fél évben, őket senki nem kérdezte meg, és a döntéshozók közül sem próbálnak köztes megoldást találni.

MW

A Liverpool brazil kapusa, Alisson Becker

Forrás: AFP

Fotó: GABRIEL BOUYS

Kedden kezdődik a teljesen megújult labdarúgó Bajnokok Ligája idénye, és a változásokkal az volt az UEFA legfontosabb célja, hogy javítson a verseny egyensúlyán, növelje az érdeklődést és emelkedjen az olyan tartalmas mérkőzések száma, amelyeken mindkét fél számára van tét. Az európai szövetség szerint mindehhez több csapat, több mérkőzés, izgalmasabb utolsó fordulók társulnak majd – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról.

UEFA Bajnokok Ligája trófea
Fotó: Valery HACHE / Forrás: AFP

Óriási pénzdíjak a BL-ben

Az újítás nyomán ugyanis az eddigi 32 helyett 36 csapat szerepel a főtáblán, a megszokott hat forduló helyett nyolc lesz, továbbá nem négyes csoportokban zajlik a küzdelem, hanem ligarendszerben, egyetlen tabella alapján dől majd el január végén a továbbjutás. A 96 csoportmérkőzést felváltó 144 „ligatalálkozó”, valamint a rájátszás bevezetése a nyolcaddöntőbe jutásért természetesen pluszbevételt is jelent, a BL pénzdíja így legalább 25 százalékkal emelkedik, azaz eléri a 2,5 milliárd eurót. 

A 36 főtáblás résztvevő mindegyike 18,6 millió eurót kap, majd győzelmenként 2,1 millióval, döntetlenenként pedig 700 ezerrel gazdagodnak. A tabellán az első helyezettnek 9,9 millió euró lesz a jutalma, és helyezésenként 275 ezerrel csökken az összeg – olvasható a Magyar Nemzet oldalán

A megújított Bajnokok Ligája mivel is kezdődhetne mással, mint a 2005-ös, őrületes BL-finálé visszavágójával, amikor a sorozat történetének egyik legemlékezetesebb döntőjében háromgólos hátrányból felállva a Liverpool győzött 3-3 után a 11-es párbajban az AC Milan ellen. A Vörösöknél mindenki izgatottan várja a találkozót, de Szoboszlai csapatában akadt valaki, aki kritikus hangot ütött meg az új formátummal kapcsolatban.

A játékosokat nem kérdezik meg

A Liverpool az előző szezonban ötvennyolc mérkőzést játszott az összes kupasorozatot tekintve. Ha a Vörösök minden versenysorozatban a döntőbe jutnak ebben az idényben, akkor 65 mérkőzést játszanának (leszámítva az FA-kupa esetleges visszavágóit és a Bajnokok Ligája rájátszását). Szoboszlai csapattársa, a brazil kapus szerint örvendetes, hogy a szurkolók ennyi mérkőzést láthatnak, de más szempontból aggódását fejezte ki az új BL-formátummal kapcsolatban – derült ki az Athletic oldaláról.

A szurkolóknak ez csodálatos hír. Több nagyobb rangadót láthatnak majd, de senki nem kérdez meg minket, játékosokat, hogy mit szólunk a még több mérkőzéshez. Talán nem is számít a véleményünk, de mindenki sejtheti, hogy mi a véleményünk a terhelésről

– nyilatkozta a brazil labdarúgó, aki az elmúlt szezonban 42 meccset játszott a Liverpoolban és Brazíliában, annak ellenére, hogy több mint két hónapja sérült.

Sok játékos beszélt már erről, csak meg kellene hallgatniuk őket. Ha fáradt vagy, nem tudsz magas szinten versenyezni. Azt akarjuk, hogy minden meccsen a maximumot nyújtsuk, de jelenleg nem úgy tűnik, hogy közel járunk a megoldáshoz a futball és a játékosok érdekében

– panaszkodott Alisson.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában