Pilismarót versenyt fut az idővel

A 2013-as árvízhez közeli vízszintre készülnek Pilismaróton, amely az egyik legkritikusabb árvízi helyszín jelenleg. A polgármester elmondta, mire számítanak.

Feleki Marietta

Pilismarót van a legveszélyeztetettebb települések közt, közölte legutóbbi kommünikéjében Rétvári Bence államtitkár. A településen  400-450 objektum van veszélyben az árvíz miatt, ezért gőzerővel azon dolgoznak, hogy az ár tetőzésekor ezeket az ingatlanokat megvédjék. 

— Versenyt futunk az idővel jelentette ki Hunyadi Balázs, Pilismarót polgármestere a jelenlegi helyzetről. — A mostani prognózisok szerint a 2013-as árvízhez közelít majd a Duna tetőzési szintje. Nálunk az esztergomi vízmércét veszik alapul. Itt is 7,5- 8 méteres magasságra számítunk.

A település 2013-ban nagyjából 330 ezer homokzsákkal állta a sarat a nagy áradás ellen. Így nagyon gyors tempóban kell felkészíteni a pilismaróti védvonalat, amely régi, már telepített gátból és most építendőből áll össze.

— A védekezésben a legmeghatározóbb az, hogy a gátat meg kell erősíteni, különben  400-450 ingatlan víz alá kerülhet. Nappali és éjszakai műszakokat is szerveztünk, mert most minden perc számít. A vízügy szakemberei folyamatosan monitorozzák a vízszintet és azt, ténylegesen mennyi homokzsák kell az érkező vízhez — részletezte Hunyadi Balázs.

Veszélyben levő házak

Sajnos azonban a település közvetlen Duna parti részén van néhány tucat ingatlan, amely biztosan víz alá kerül majd. Ezen házak kiürítése megtörténik, segítenek az ott élőknek, illetve a tulajdonosoknak a kipakolásban. Az ár levonultával pedig a takarítás, fertőtlenítésben is segít az önkormányzat. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában