szezon

2019.05.09. 06:57

Nem volt kellő mennyiségű méh a virágok beporzásához idén

Szűkebb hazánkban a méh­családok teleltetése nem nevezhető sikeresnek. A szakemberek harmincszázalékos pusztulásról számoltak be, illetve a népesség húsz százalékát rendkívül gyengének titulálták. Ennek a legnagyobb kárát a gyümölcsfák láthatják, mivel virágzáskor kevés méh „segítette” a beporzásukat.

Petrik József

Látogatás volt a környei méhészetnél.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Puskás Alexa

A teleltetést követő nagymérvű méhelhullások, valamint az egyedek húsz százalékának gyenge erőállapota azt jelentette, hogy a megyei méhésztársadalom nagy része a családok majd’ felét „elvesztette”. A megyei Turul Méhész Egyesület vezetője, Simonné Venter Éva például arra panaszkodott, hogy az ő méhészetükben is mintegy 120 családdal kevesebb indult fejlődésnek, amely egyébként is lassúbb volt, éppen a mérsékelt egyedszám miatt. Ugyanis, ha nem megfelelő a népesség a kaptáron belül, akkor a méhlakban nehéz tartani az utódok fejlődéséhez szükséges 35 Celsius-fokot. Ezért a méhkirálynő csak annyit petézik, amennyi egyedet a szorgos rovarok biztonsággal fel is tudnak nevelni.

– A mézgyűjtő szezon a gyümölcsösök virágzásával indult, ám ekkor még nagyon alacsony volt méhek száma – emelte ki Simonné Venter Éva. – Ez pedig a gyümölcstermésre is befolyással lehet, hiszen nem volt kellő mennyiségű beporzást végző rovar. Ennek következtében pedig kevesebb nektárt is tudtak gyűjteni a méhek.

A méhek rajzásának „hátulütői”

A rajzás a méhek természetes szaporodásának ösztönös folyamata. Következtében egy-egy méhcsaládból két, néha több jöhet létre. Oka a kaptár zsúfoltsága, ahol különösen a fiatal méheknek kevés a munkaalkalom. A méhek bőven gyűjtenek, telihordják a lépeket. A méhlakáson belül egyre szűkösebb a hely, ezért a sejteket hosszabbítják meg. Ám ettől még kevésbé fér el az állomány. Alig akad üres sejt, az anya sem tud dolgozni.

Így azután, amennyiben a kompánia döntött a rajzásról, akkor a méhész már hiába próbál segíteni a zsúfoltságon, a méhek elkezdenek kiröpülni. Idáig azonban nem illik eljutnia, mert a rajzás, illetve a folyamat kordában tartása a méhész felelőssége, aki nem engedheti, hogy „meggyengüljenek” a családjai.

A jól mézelő, sok virágport adó repce is túl korán kezdett virágzani. A méhcsaládok még ekkor sem voltak elég erősek. Azaz repcemézből jóval kevesebb várható, mint amivel a méhészek korábban számoltak. Viszont ez idő alatt a családok nagy része intenzív fejlődésnek indult, jelentősen javult a kondíciójuk. Ez viszont a rajzásnak kedvez, amelyet minden méhész szeretne elkerülni.

– A rendkívül hektikus időjárás, a nagy hőingadozás is befolyásolja a méztermést – hangsúlyozta az elnök asszony. – A szárazság miatt például csökkenő a nektárképződés. Eközben kezdenek virágba borulni az akácfák. A gyűjtést a jelenlegi csapadék ugyan hátráltatja, de ha néhány napon belül felmelegszik az idő, és a hőmérséklet eléri a 22–24 fokot, a méhek azonnal indulhatnak, mivel a párás meleg kifejezetten kedvezne az akác nektárképződésének. Gyakorlatilag most erre várunk, mert meg kellene kezdeni a vándorlást is.

(Főoldali kép: Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában