2020.08.21. 13:47
Mi már tudjuk, mit fognak csinálni a horgászok
A következő napokban az időjárás kegyes lesz a horgászokhoz, ha pedig sikerült kifárasztani a nagy halat, küldjék be fotóját és nyerjenek vele játékunkban!
A horgászok számára a hal viselkedésése is sokat elárul
Forrás: Shutterstock
Vannak, akiknek, bármily hihetetlen, akár kedvezhet is a lehűlés, amelyet vasárnapra ígérnek a meteorológusok. Ők pedig a horgászok, hiszen köztudott, hogy a halak „harapósabbakká” válnak, ha kicsit lehűl az idő. Persze a szerencse is kell hozzá, pláne, hogy az Időkép szerint most, pénteken van a legnagyobb esély halat fogni ezekben a napokban, de most pedig duplán is nagy fogása lehet a pecázás szerelmeseinek, hiszen elrajtolt A hónap fogása játékunk második, augusztusi fordulója, amelyen a Komárom-Esztergom megyei horgászok mutathatják meg, mekkora, de mekkora halat fogtak és hogyan.
Valljuk be őszintén, ki ne szeretné megmutatni a sporttársaknak, szomszédoknak, hitetlenkedőknek, hogy ő tényleg nemcsak egy snecit, hanem már-már bálnát fogott, vagy ki ne szeretné elsztorizni, hogy már-már halált megvető bátorsággal szedte ki a horgot a csuka szájából? És kinek indexelt már harcsa a fürdőkádjában? Várjuk a beszámolókat is, amelyeket értékes nyereményekkel díjazunk, így pedig az 5000 forintos utalvány mellett ősszel például akár már kényelmes horgászszékből lehet várni a legújabb kapásokat.
További részletek és nevezés A hónap fogása oldalon!