Hullámzó valóság

2024.08.23. 06:45

A Kép-Szín-Tér kiállítása nyílt meg az Agorában +fotók

Az idén huszonnegyedik alkalommal szervezték meg a Kép-Szín-Tér Fotótábort. Az itt készített képanyag az alapja annak a kiállításnak, amelyet az Agora Folyósógalériáján nyitottak meg.

Kemma.hu

Kammerlohr-Kováts László, a Kortárs Galéria vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd adta át a szót Dallos Istvánnak, a Kép-Szín-Tér, valamint az Analóg Alkotók csoport alapítójának. Kiemelte: örül annak, hogy az elmúlt időszakban nagy aktivitást mutatnak a helyi művészek, akiknek volt lehetőségük már többször is bemutatkozni.
Dallos István gondolatartistaként is ismert művész hullámzó valóságként jellemezte az eltelt évtizedek kiállításait.

A most látható képek között van városfényképezés Észak-Komáromban, portrékészítés és skanzenfotózás, valamint ellátogattak Halápra is. A kiállítók: B. Kováts Sándor, Bognár Ágnes, Dallos István, Harmos Csilla Mária, Jánosházi Eszter, Lang Ágnes, Lipcsei István, Szabó János, Szigeti-Kovács Krisztina, Tarján Sándor, Tóth Béla, Tóth Zoltán, Tóth-Fábián Buda és Vágó-Lévai Katalin.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában