2024.07.18. 11:17
Ingyenes nyáresti koncertekkel csábítanak Tatára
A tata.hu tájékoztatása szerint három egymást követő napon, július 19-én, 20-án és 21-én (pénteken, szombaton és vasárnap), 19 órai kezdettel ingyenes, formabontó, klasszikus zenei koncerteken vehetnek részt az érdeklődők a Klassz a pARTon! keretében.
Mint a város honlapján írják, a rendezvénysorozat szervezője a Cimbora Alapítvány. A fesztivál művészei a MOL Új Európa Alapítvány Tehetségtámogató Programjának nyertesei voltak annak idején. Rajtuk kívül fellépnek még a mai tizenéves zenész nemzedék tehetségei is, valamint mesterek és tanítványok együtt is muzsikálnak majd. Tatán például a Klassz a pARTon! idei holland vendégművésze, Peter Caelen és David Voncken.
Pénteken este a Kastély tér lesz a helyszín. 19 órától fellép a Simplicissimus Ensemble, valamint Geiger Estilla barokkcsellón, Harmath Viktória barokklanton, Németh Zsombor barokkhegedűn és Szovák Petra furulyán és barokkfagotton fog előadni.
A szombat esti helyszín a Menner Bernát Alapfokú Művészeti Iskola lesz, ahol két holland zongoraművész, Peter Caelen és David Voncken fog fellépni. A fesztivál honlapja szerint 19 órakor kezdődő koncertjük programját magyar vonatkozású művekből állították össze. Kodály Zoltán Háry János szvítjét David Voncken dolgozta át négykezes zongoradarabbá.
A vasárnap esti helyszín ismét a Kastély tér lesz. Itt Bánfi-Nemes Réka fuvolaművész, Csőke Flóra gordonkaművész, Bánfi Barna szaxofonművész, Bress Bálint gitárművész előadása hallgatható meg 19 órátóé-