2023.11.05. 08:42
A perui Javier Aguilart nagyon hiányolják egykori komáromi fotóstársai
Javier Aguilar fotográfus Visszatérés című emlékkiállítása nyílt meg a Generációk Házában a Mol fotókör közreműködésével.
Dr. Molnár Attila polgármester és Dombay Gábor önkormányzati képviselő is megtekintette a kiállítást
Forrás: Facebook
Fotó: komarom.hu
Aguilar Peruból érkezett hazánkba, eredetileg tanulni, de miután megismerte későbbi feleségét, Komáromban telepedett le.
Bognár Balázs, a fotókör tagja elmondta, Aguilar a nyolcvanas évektől kezdve tagja volt a klubnak, precíz, akkurátus fotós volt, aki mindig a nehezebb utat választotta, ha valamilyen fotóstechnikai trükköt alkalmazott. Aguilar a koronavírus-járvány idején vesztette életét, a tagok pedig rendkívül hiányolják, hiszen üde színfoltja volt a fotókörnek.
Németh János, a fotókör elnöke azt idézte fel, Aguilar többször hazalátogatott Peruba, most pedig ezekből a képekből válogatva jött létre a tárlat. A kiállításon ugyanis azt igyekeztek megmutatni a közönségnek, hogyan szerette volna láttatni Javier Aguilar a magyar emberekkel a szülőföldjét.
A kiállítás iránt érdeklődők november 9-ig tudják megtekinteni a képeket a Generációk Házában, nyitvatartási időben.