Igaz történet az emberről, aki futva győzte le a nagy hegyet

A Déjame Vivir nevű Netflix-dokumentumfilm éppen annak a sikeres rekordkísérletnek a történetét eleveníti fel, ami az olasz–svájci határon álló Matterhorn-hoz, az Alpok egyik legnépszerűbb csúcsához, valamint az olaszországi Cervinia faluhoz fűződik. Egy helybéli sportoló, kőműves Bruno Brunod még 1995-ben 3 óra 14 perc 44 másodperc alatt jutott fel, majd ért vissza a településre, ezt az időt kívánta megjavítani az ifjú titán, aki egyébként Bruno Brunod nagy rajongója. A film végigköveti, hogy főhősünk több ismert sportoló társaságában készült a rekorddöntésre. 

Futóedzések tömkelege, sőt, még egy kaukázusi kaland, az Elbrus Race nevű, talán a világ egyik legkeményebb versenye is belefért az alapozásba. Bár akkor nem jutott fel a csúcsra – ahogy a fehérorosz ellenfelének, úgy a spanyol sportolónak is teljesen átfagyott a teste – és egy életre megtanulta, hogy mindig meg kell adni a tiszteletet a hegynek. 

Egyébként az utazása során megtapasztalta Kelet-Európa valódi arcát is és bár csodálkozott, végül simán túltette magát azon, hogy az egyik államba való belépéskor a határőr lehúzta őt 100 euróval. No de vissza Európa szívébe, a Matterhornhoz. Érdekes, hogy ahogy az ember alaposan megismeri az úti célját, vagy éppen a meghódítani kívánt hegyet, úgy válik egyre magabiztosabbá is. 

Persze, szükség van alapozásra, gyakorló futásokra, de valahogy onnantól van reális esély a cél teljesítésére, ha kezdjük elhinni azt, hogy meg is tudjuk csinálni. A rekordkísérlet napján 15 órakor, népes közönség biztatására indult el a spanyol ultrafutó a csúcsra, aki a zergéket meghazudtoló módon szaladt felfelé a sziklákon. 

A 4478 méter magasan lévő keresztet csak megérintette, szelfi, egyéb mutatvány nem fért bele az időbe, végül elképesztő tempót produkálva 2 óra 52 perc 2 másodperc alatt teljesítette a kihívást. A célban pedig már ott várta Bruno: nincs is jobb érzés annál, minthogy a példaképed gratulál neked elsőként.