Megemlékezés

11 órája

Együtt imádkozott Esztergom a Sötétkapunál

A helyszínen három egyház képviselője is beszédet mondott, a megjelentek együtt mondtak el egy imát. Méltó módon emlékezett Esztergom a Sötétkapunál történt sortűz áldozataira.

Kemma.hu

Október 26-án este a hagyományok szerint a Sötétkapu Szent Adalbert Központ felőli oldalán emlékezett meg a kapu várkanyar felőli oldalán történt sortűz áldozataira. Nemzeti színű megvilágítást kapott a kapu melletti fal a megemlékezés idejére. Az '56-os emlékműnél, majd a Sötétkapu másik oldalán lévő Mindszenty-szobornál is koszorút helyeztek el a megjelentek.

Mártírok a Sötétkapunál

A szombati megemlékezésen elhangzottak az áldozatok nevei is, amelyeket a Sötétkapu melletti tábla is őriz. Itt helyezték el a kegyelet mécseseit az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium diákjai, akik színvonalas, megindító műsorral emlékeztek meg az akkori eseményekről.

Mártírhalált haltak
Mint az eseményeket felidézték, a tüntetések Esztergomban október 25-én diákok fáklyás felvonulásával kezdődtek, majd másnap szervezett népgyűlésként teljesedtek ki. A legtöbben a Széchenyi téren gyülekeztek, ahol akkoriban az autóbusz-pályaudvar is állt. Így esett, hogy a tüntetők lefoglaltak három autóbuszt, és azokkal először tettek egy kört a környék településein. A nyitott ablakon kiénekelve ünnepelték a forradalmat. 
Esztergomba visszatérve indultak fel a Sötétkapuhoz. Céljuk az Ószeminárium volt, ahol akkoriban a néphadsereg 7. gépesített hadosztály állomásozott. A hadosztályt azonban addigra a budapesti eseményekhez vezényelték, így az esztergom-kertvárosi laktanyából érkezett a helyszínre két tank, valamint Tatabányáról az ÁVH emberei.
Mint elhangzott, a hadosztály Budapesten tartózkodó parancsnoka, Mecséri János telefonon – fegyveres támadás esetére – tűzparancsot rendelt el. A tüntetők pedig – fegyvertelenül – át akartak jutni a Sötétkapun, követeléseiket átadni. Az egyik busz, a tömeggel körülvéve, lépésben befordult a sötét alagútba. Sokaknak ezek, ott voltak az utolsó pillanataik...
Már csak 1-2 méter volt a kijártig, amikor az Ószeminárium felől az alagútba irányított tank lövést adott le...A löveg gellert kapott a Sötétkapu egyik oszolpán és a busz hátsó részének csapódva robbant fel. Az ott tartózkodóknak esélyük sem volt...Az Ószeminárium „védői” ezután géppuskatüzet nyitottak a menekülő tömegre...

Az áldozatokat évtizedekig nem említették, a forradalmat ellenforradalomként kommunikálták. Majd a rendszerváltás után, 1991-ben kaptak emléktáblát 1956 esztergomi mártírjai. A megemlékezésen elhangzott a táblaavatáskor tett fogadalomtétel is. 

Mi, szabad esztergomi polgárok 1991. október 26-tól kezdve minden évben fogadjuk be mártírjainkat közösségünkbe, amelyet történelmi emlékezetünk folyamatossága éltet. 

A diákok ezután elsorolták a táblán állók neveit és egy-egy mécsest helyeztek el lelki üdvükért. 

Méltó módon emlékezett Esztergom a Sötétkapunál történt sortűz áldozataira.
Bal oldalon a Sötétkapuhoz tartó autóbusz, amelyet találat ért. Jobbra a mártírok nevei
Forrás: Facebook/Esztergom Anno

Közösen imádkoztak

Ezután Hernádi Ádám polgármester mondta el emlékezőbeszédét. A városvezető után az esztergomi egyházak képviselői mondtak fohászt a mártírokért és a békééért. Felszólalt , Ágoston Csaba református lelkész, Bársony Árpád, a Bazilika és a Loyolai Szent Ignác Plébánia káplánja, Káplár Márton görögkatolikus parókus, valamint Klimentné Ferencz Andrea evangélikus lelkész, aki közös imádságra is felszólította a megjelenteket. 

A közös ima után koszorút helyeztek el a megyei, esztergomi és testvérvárosi előljárok, közszemélyek az 1956-os emlékműnél helyezték el a kegyelet virágait: az önkormányzat nevében Hernádi Ádám polgármester, Steindl Balázs és Alberti Péter alpolgármesterek, Sztojka Attila, a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára, Erős Gábor országgyűlési képviselő, Bacsó Péter, a párkányi Ady Endre Alapiskola igazgatója, Romanek Etelka és dr. Szerencsés Gergely, a vármegyei önkormányzat alelnökei, illetve Balázsné Vereczei Valéria, a járási hivatal vezetőhelyettese. 

 

A vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara nevében koszorút helyezett el dr. Szerencsés László elnök. Emellett többel között az esztergomi polgármesteri hivatal,a városi tűzoltóság és a Esztergomi tankerületi központ is elhelyezte a kegyelet koszorúit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában