Osztálytalálkozó

13 órája

Majd' 80 évesen is találkozni akarnak: 60 éves osztálytalálkozóra gyűltek össze

A gyermekkor társas kapcsolatai maradandó hatással vannak a későbbi életútra. Érdekes és elgondolkodtató találkozni a hajdani osztálytársakkal, de hatvan év múltán egy osztálytalálkozó már kifejezetten különleges lehet.

Kemma.hu

A képen látható húsztagú csoport hatvan éve, 1964-ben fejezte be az általános iskolai tanulmányait a kecskédi általános iskolában. Erre a tekintélyes évfordulóra szerveztek osztálytalálkozót, hogy egymás társaságában emlékezzenek – amint azt Juhászné Vera írta nekünk – szépre, jóra s rosszra egyaránt. Gondolatban velük voltak azok az osztálytársak is, akik már elhagyták ezt a világot. Az összegyűltek elhatározták, hogy öt év múlva újból találkoznak.

Érdekes és elgondolkodtató találkozni a hajdani osztálytársakkal, de hatvan év múltán egy osztálytalálkozó már kifejezetten különleges
Érdekes és elgondolkodtató találkozni a hajdani osztálytársakkal, de hatvan év múltán egy osztálytalálkozó már kifejezetten különleges
Forrás: Beküldött

1956-ban, a nagy történelmi vihar esztendejében apró elsősként egy másik iskolaépületben kezdték meg tanulmányaikat, de 1960-tól már abban az épületben folytatták, amelyben Kecskédi Német Nemzetiségű Általános Iskola néven ma is tanítás folyik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában