2 órája
Megható osztálytalálkozó: 30 év után ölelték át egymást újra az '56-os kis elsősök
Egy olvasónk, az Ajkán élő Bakonyiné Nyitrai Gizella küldött szerkesztőségünknek személyes beszámolót a napokban történt torokszorító, de csodálatos eseményről. Nagyszerűen sikerült 60 éves osztálytalálkozót tartottak Lábatlanon.
A minap a tatai Fazekas utcai iskola öregdiákjai tartottak 64 éves osztálytalálkozót, most pedig a lábatlani Arany János Általános Iskola 1956-os elsőseinek nagy találkozásáról mesélünk. A 44 fős létszámú osztálynak nehéz évkezdésben volt része, hiszen a kisdiákok, alig hogy tanulni kezdték a betűvetés és a számtan alapjait, máris tankok dübörögtek át a település főútján.
Forrás: Beküldött
A ballagás utáni első három évtizedben tartottak ugyan osztálytalálkozókat, de a második harminc évben már egyáltalán nem. A ballagás óta pedig eltelt hatvan év. Egy emberöltő. Bargel Mária és Hoffmann Róbert úgy döntött, hogy ennyi idő után kutatja fel az 1964-ben végzett osztály tanulóit, akik sok-sok fáradtság árán meg is lettek – akik meglehettek. Szeptember 21-én a süttői Márványban valósult meg a rendkívüli találkozó.
Várjuk olvasóink történeteit!
Osztálytalálkozó? Érdekes történet? Nagy büszkeség? Hírküldő felületünkön várjuk olvasóink beszámolóit!
A diáktársak negyede jött össze az osztálytalálkozón
Három hajdani diáktárs, Gutter Márta, Hoffmann Róbert és Jalsovszky Géza meglátogatta a hajdani osztályfőnököt, Farkas Ferencnét, Irma nénit, hogy meghívja, de sajnos a betegsége megakadályozta őt abban, hogy megjelenjen. A 44 régi osztálytárs közül csak 23-an bukkantak fel, közülük 12 társukat betegség vagy családi gondok akadályozták meg a részvételben. 11-en azonban eljutottak erre az igazán különleges osztálytalálkozóra. Négyen a párjukat is magukkal vitték.
Forrás: A lábatlani Arany János Általános Iskola honlapja
Sajnos 21 öreg diák már csak a társaság lelkében lehetett ott. Gyertyát gyújtottak az emlékükre. A nagyszerű csapat tagjai az újbóli ismerkedés után beszámoltak életútjukról, nyugdíjas éveikről, gyermekeik-unokáik sikereiről. A gyermekként hosszú betegségben szenvedő osztálytárs jelenleg is karitatív tevékenységet végez, mivel úgy gondolja, hogy az ő élete 26 éves korában kezdődött, és neki törleszteni valója van. Másvalaki hobbiként képet fest, amint tette azt már általános iskolásként is. Kiderült, hogy van köztük fafaragó, gyógynövény-készítményeket árusító, meseíró, és persze unokákról gondoskodó.
Nem volt köztük elkeseredett ember
Panaszkodó, megkeseredett ember egy sem volt körükben. Mindenki örült a másiknak és derűsen nyugtázta, hogy még ott lehet, s azt is, hogy emlékezhet azokra a társakra, akik életük egy szakaszát vele töltötték. Levélírónk Patricia Reilly Giff szavait idézi:
„A búcsúzás nem számít, egyáltalán nem. Ami igazán számít, az az idő, azok a napok, amit az elválás előtt együtt tölt valakivel az ember, és azok az események, amiket együtt éltetek át, és amire emlékezni lehet”.
Levélírónk köszönetet mond a találkozó szervezőinek, valamint jó egészséget és hosszú boldog éveket kíván az osztálytársaknak.
