Kemma.hu videó

2024.08.24. 22:11

Felvonulás, zene, ugrálóvár: ilyen volt az agostyáni búcsú

Izgatottan várták a felvonulást Agostyánban az érdeklődők, hiszen Szent Ágoston-napijára emlékezve, megkezdődött az agostyáni búcsú.

Kemma.hu

A vonatforgalom miatt, mindössze néhány perccel az ünnepi felvonulás előtt gurultunk végig a főúton, ahol ekkor már sorban álltak a járdán a nézők. A Szomódi vendégzenekar mögött sorakoztak a lovasok, majd a néptáncosok, a sort pedig az önkéntes tűzoltók zárták járművükkel. 

A fúvós zenekar vezette az Agostyáni felvonulást.
A fúvós zenekar vezette az Agostyáni felvonulást
Fotó: Flajsz Peter / Forrás: 24  Óra

Sokakat vonzott a búcsú Agostyánban

A jó hangulatú muzsika mellett pillanatok alatt a kultúrházba ért az ünneplő tömeg, ahol közkívánatra előbb folytatta koncertjét a zenekar és csak ez utána nyitották meg az eseményt. Michl József Tata polgármestere és dr. Varga András, Agostyán jelenlegi területi képviselője mondtak köszöntő beszédet.

A várva várt borcsapolás pillanata.
A várva várt borcsapolás pillanata.
Fotó: Flajsz Peter / Forrás: 24  Óra

Nevet kapott a tér

A kultúrházban terített asztalsorok, egy kis táncparkett és büfé várt bennünket. A gyerekeknek kedveskedve arcfestés és ugrálóvár is volt. A parkett sem volt üres, hiszen kicsik és nagyok is együtt ropták. Az ünnepi beszédek, köszöntők után következett a sokak által várt hordócsapolás. A bort kancsókba töltötték és elosztották az asztalok között. A mulatság várhatóan hajnalig tart, hiszen nyolc órakor kezdődött hivatalosan a sváb bál.

A programok vasárnap is folytatódnak, a búcsú ugyanis Agostyán templomához csatlakozik. A templom védőszentje Szent Ágoston, így a mulatságot minden évben az ő napjához eső legközelebbi hétvégéhez igazítják. A tér, amelyen a templom áll, most nevet kap. Vasárnap Veres András püspök tíz órától az ünnepi mise keretében felszenteli a Szent Ágoston elnevezést kapó teret.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában