2024.07.28. 14:55
Diákönkormányzati tábor volt Tardoson
Idén is színes programokkal telt a nyári napközis tábor Tardoson. Az egyhetes programot második alkalommal szervezték meg a tardosi diákoknak.
A tardosi általános iskolában diákönkormányzati (DÖK) napközis tábort szerveztek. Összesen tizenöt gyermek, két pedagógus és három közösségi szolgálatot teljesítő középiskolás vett részt a csapatépítő, hagyományápoló, egy hétig tartó programokon.
A tábor vezetője, Hédi Katalin diákönkormányzatot segítő pedagógus volt, aki már számtalan programot szervezet az évek során a tardosi iskolásoknak. A tanárnő ezúttal sem hagyta unatkozni a gyerekeket.
A tardosi tábor legjei
– Hétfőn barátságkarkötőt készítettek a gyerekek körmönfonással és "élő" társasjátékot játszottak óriás bábukkal és óriás dobókockával, majd délután drámajátékokkal ismerkedtek Nagy Gábor drámapedagógus vezetésével. Kedden Tatára utazott a csapat, ahol dottós városnézés után a strandon pihentek. Szerdán az önkéntes tűzoltókhoz látogattak a táborozók, ahol megismerték a tűzoltók munkáját, az autókat és az eszközeiket. Felpróbálhatták az egyenruhát, majd szókereső rejtvényben mérték össze tudásukat. Zárásként vízi csatát és vizes kidobót is rendeztek a gyerekeknek a tűzoltók: Póta Márk és Zhorela Csenge. Délután napocskás ajtódísz készült, kártyajátékokkal és vikingsakkal szórakoztak a táborozók – sorolta az élménydús programokat a tanárnő, aki csütörtökön kincskereső versenyt szervezett a gyerekeknek.
– Az állomások feladatai, a kihívások és a kincses ládához és a helyes jelszóhoz vezető feladatok a környezetvédelemről, a fenntarthatóságról szóltak. Az izgalmas verseny után a Malomvölgyben számháborúztak a gyerekek. A tábor utolsó napján a papírfonással ismerkedtek a táborozók. Köteles Ferencné Tünde segítségével mindenki készített egy gyönyörű szívet, majd levendulák és kosarak is készültek. Ezen a napon gyümölcssalátát is csináltak a gyerekek, majd a táborzáró délutánon megválasztották a tábor legjeit, mint például a legjobb kódfejtőt, a legkreatívabb táborozót, a leggyorsabb csokievőt, a legrémisztőbb grimaszt, vagy a leghangosabb visítót – adott számot a további élményekről a tábor szervezője, aki szerint a tábori programok a szabadidő hasznos eltöltésén és a felügyeleten túl azt a célt szolgálták, hogy a táborozó gyermekek személyiségfejlődése által az iskolai diákönkormányzat és később a társadalom hasznos, becsületes, emberséges tagjaivá váljanak.
A tardosi DÖK-tábort a Bánhidai Jókai Mór Általános Iskola által Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Oktatási és Kulturális Bizottsága támogatta 300 ezer forinttal. A tábor megvalósítást segítette az iskola vezetősége és a helyi önkormányzat is. A második alkalommal megrendezett tábor ismét sikeresen zárult, így jövőre minden bizonnyal lesz folytatás.