Vandalizmus

2024.07.29. 09:00

Megrongálták a református rózsakert virágait

Egy éve készült el a közösségi rózsakert a Dunaalmási Református Templom mellett. A gyönyörű kertet közösségi összefogásban és adományok segítségével hozták létre. Most vandálok rongálták meg a rózsakert virágait.

Goletz-DeáK Viktória

Több héten át dolgoztak gondos kezek, hogy az egykor elhanyagolt templomudvarból gyönyörűen pompázó rózsakertet varázsoljanak. Azonban van, akinek nem szent mások áldozatos munkája.

Egy éve készült el a közösségi rózsakert a Dunaalmási Református Templom mellett. A gyönyörű kertet közösségi összefogásban és adományok segítségével hozták létre. Most vandálok rongálták meg a rózsakert virágait.
A rózsakertet egy évvel ezelőtt igazi összefogással építették meg a református gyülekezet tagjai 
Fotó: Zetovics Márió / Forrás: 24 Óra

Az egy év alatt gyönyörűen elkezdett kivirágozni a Dunaalmási Református Templom rózsakertje. A kis kövezett sétány mellett különböző fajta rózsák sorakoznak. Minden tőnél egy kis tábla jelzi a földben, hogy ki adományozta a virágot a közösségnek. 

Megrongálták a rózsakertet

Schönberger Klára lelkész elmondta, hogy nagy öröm a kis kert a közösségnek, sokan szívesen jönnek ki csak leülni, beszélgetni a rózsák közé. Külön nagy öröm, hogy az első esküvőt is megtartják hamarosan a a rózsakertben. Azonban nem mindenki örül a szép virágoknak. A közelmúltban vandálok ollóval és késsel estek neki a virágoknak. 

– Az egyik este a teraszon ülve veszekedésre lettünk figyelmesek a rózsakert irányából. Mikor kinéztünk, láttuk, hogy fejlámpával a fején ollóval nyesegették a rózsákat. A férjem rájuk szólt, hogy hagyják abba, amire leugrottak a magas kőfalról és elmenekültek. De már kettétörték az egyik tövet – idézi fel a történteket a lelkész, aki kiírta a település közösségi oldalára, hogy mi történt. Az üzenetet pedig olvasta a helyi alpolgármester, Kun Lajos, a polgárőröknek pedig a gyülekezet főgondnoka, Komáromi Norbert jelezte az esetet. 

Egy éve készült el a közösségi rózsakert a Dunaalmási Református Templom mellett. A gyönyörű kertet közösségi összefogásban és adományok segítségével hozták létre. Most vandálok rongálták meg a rózsakert virágait.
Az egyik gyönyörű rózsatövet ketté törték 
Fotó: Beküldött

– Éjfél körül érkezett az alpolgármestertől a hívás, hogy a csapat visszatért a rózsakertbe. Megint fejlámpával a fején esett neki egy másik rózsának. Mint kiderült, a késéért, illetve az ollójáért jött vissza, mert azt itt hagyták, amikor elzavartuk őket – árulta el Schönberger Klára.

Végül a polgárőröknek sikerült elkapniuk az elkövetőket, amiről közösségi oldalukon be is számoltak. 

– Polgárőrünk a helyszínre sietett és civil lakosok, valamint a bejelentő személy segítségével a hatóságok kiérkezéséig visszatartották az elkövető személyt. Polgárőrünk rendőri intézkedést kért, a kiérkező rendőri egység pedig eljárás alá vonta az elkövetőt. Rongálásért szabálysértési bírságot kapott – írták posztjukban a neszmélyi polgárőrök. Információink szerint két férfi és egy helyi nő rongálta meg a virágokat. A gyülekezet most azt tervezi, hogy körbe keríti a kertet, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő többé. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában