Életet mentett a katonai helikopter az árvíz sújtotta Dunakanyarban

Rendkívül fontos akcióban vett részt az egyik, a dunai árvíznél készenlétben álló forgószárnyas. Helikopter mentett életet a vízzel körülvett Kisorosziban.

Kemma.hu

A Szoljon.hu számolt be arról, hogy a hétvégén a Szolnokon települt és a kiáradt Duna menti településeken készenlétben álló H145M típusú helikopter mentett életet, amikor a gép és személyzete segítségével kimentettek egy, a víz fogságában rekedt súlyos beteg embert, akit a forgószárnyassal kórházba szállítottak. Az illetőt azonnali beavatkozással megműtötték, így megmentették az életét is – nyilatkozta az MTI-nek Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere.

árvíz, helikopter,
Helikopter mentett életet a vízzel körülvett Kisorosziban
Forrás: Magyar Honvédség

Felkészült személyzet és helikopter mentett életet

Azt már Szalay-Bobroviczky Kristóf honvédelmi miniszter mondta el, hogy a Szolnokon települt MH Kiss József 86. Helikopterdandár szakállománya szombaton egész napos csörlős kiképzést tartott, hogy szükség esetén a lehető legprofibb módon, gyors és összehangolt munkával tudjanak részt venni a forgószárnyas bevetését igénylő árvízvédelmi feladatokban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában