2013.03.03. 14:29
Újra betörtek az ÁNTSZ régi épületébe
Kapós lett a betörők között Tatabányán az ÁNTSZ egykori épülete. Rövid időn belül másodszor is megpróbálták elvinni a maradék értékeket.
A három férfi régi ÁNTSZ épületébe ment be szombaton. Az üres épületet nem először próbálták meg kipakolni. A mostani betörésnél golyóscsapot, tolózárat és hőelosztót szereltek le. Zsákmányukat éppen az épület előtt álló gépkocsijukba pakolták be, és távozni készültek a helyszínről, amikor a rendőrök tetten érték őket. A három férfit a helyszínen elfogták, és előállították őket a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásuk során beismerték a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését.
A Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.