2024.08.31. 10:27
Kalauz az ADHD megismeréséhez
Egyre több gondot okoz az ADHD a sokszor tanácstalan iskolák és családok számára. Ranschburg Jenő nélkülözhetetlen felvilágosítás ad az ADHD genetikai és társas tényezőiről, és persze a nevelés lehetőségeiről. Ezt a könyvet nem elég egyszer elolvasni.
A Saxum kiadásában jelent meg 2009-ben Ranschburg Jenő Nyugtalan gyerekek című könyve. A könyv széles körben elterjedt hiedelmet oszlat el, mégpedig azt, hogy ha a gyereknek folyton jár a keze, a lába, netán a szája is, akkor az magától értetődő módon hiperaktív. Ezzel szemben a hiperaktivitás egészen mást jelent, ugyanis az – egyebek közt – főként a figyelem, az összpontosítási képesség zavara. A könyvet pszichológus, pedagógus és szülő egyaránt haszonnal olvashatja.
Fotó: B. M. / Forrás: 24 Óra
A könyv első fele az ADHD-ról szól
A szerző Milne híres mesefigurái, Micimackó Tigris, Füles, Malacka és Nyuszi példáján keresztül mutatja be az ADHD ismérveit. Az ADHD mozaikszó, ami az angol attention deficit hyperactivity disorder rövidítése. Ez magyarul figyelemhiányos hiperaktív zavart jelent. A „sokszínű” rendellenesség három fő csoportba sorolható. Az egyiknél, amit az AD-vel jelölünk, inkább a figyelemzavar a feltűnő; a másiknál pedig, amelyre a HD-vel utalunk, a vérmérsékletből fakadó túlfűtöttség, mozgékonyság, impulzivitás a kirívó. A harmadik csoport e kettő kombinációja, amely az ADHD klasszikus jegyeit mutatja. Mindazonáltal mindhárom csoportra jellemző a figyelem zavara, az ingerszűrési deficit.
Az ADHD utóbb említett klasszikus csoportjának tipikus tagja Tigris. Ennek a csoportnak a tagjai sokkal gyakrabban válnak antiszociálissá, mint a figyelmetlenek, akiket a Százholdas pagony lakói közül Micimackó képvisel.
A könyv második fele az agresszióról szól
A sokunk szívében örökké élő professzor a Hiperaktivitás és agresszió serdülőkorban alcímet adta a könyvnek, tehát annak második felében főként az agresszió különböző formáit ismerteti. Ennek oka, hogy a hiperaktivitással meglehetősen gyakran társul agresszió, ami olykor szörnyű bűncselekménnyé is fajul.
A pszichológiai kutatásoknak volt egy időszaka, amely a környezeti tényezők mámorában élve mindent a durva, agresszív, autoriter szülő nevelési „technikáira” fogott. Egyes kutatók az okot és az okozatot számos esetben felcserélhették, mivel nem tudhatták, hogy a szülői agresszió váltotta-e ki a gyerek hiperaktivitását, vagy a gyerek hiperaktivitása, s a szelíd nevelés csődje váltotta-e ki a kétségbeesett szülő agresszióját.
Az ADHD-nak és az agressziónak vannak genetikai és környezeti faktorai, de a genetikai tulajdonságok és a környezeti tényezők kölcsönhatása dönti el a fejlődés végső kimenetelét.
Ranschburg fontos tanácsot ad a 123. oldalon.
A (hiperaktív) gyerek magatartását tehát világos, egyértelmű szabályok keretei közé kell terelnünk – legalábbis folyamatosan törekednünk kell erre – és viselkedését mind otthon, mind az iskolában, mind az utcán (’street rules’ – utcai szabályok) rendszeresen ellenőriznünk, ’monitoroznunk’ kell. Nehéz feladat ez, de hatékony, a gyerek által elismert családtagokat (…) be lehet vonni a teljesítésébe...
A könyv megtalálható a TMJV József Attila Könyvtár állományában.
