Bővítés

2 órája

Íme a nagy bejelentés: intelligens, távirányítós sávot is kap az M1-es autópálya

A tervek szerint egy év múlva ősszel kezdődik az M1-es bővítése. Régóta várt bejelentés ez, hiszen az M1-es autópálya szakaszain 100 ezernél is több autó közlekedik naponta, ami pedig még rosszabb, hogy szinte egymást érik a balesetek a Komárom-Esztergom vármegyei szakaszon.

Kemma.hu

Tavaly júniusban Lázár János miniszter jelentette be, hogy 2025-ben elkezdődik az M1-es autópálya bővítése. A fejlesztés során kétszer három sávosra bővítik a szakaszt. A beruházás összege meghaladja majd a 700 milliárd forintot és minden idők legnagyobb és legfontosabb magyar infrastruktúra fejlesztése lesz, hivatkozott a miniszter szavaira a kisalföld.hu.

Sajnálatos módon az M1-es autópálya használata sokszor életveszélyes, a balesetek száma pedig kritikusan magas
Sajnálatos módon az M1-es autópálya használata sokszor életveszélyes, a balesetek száma pedig kritikusan magas
Fotó: Flajsz Péter / Forrás:  24 Óra

Plusz sávval gazdagszik az M1-es autópálya

Június elején Kertesi Tamás, a munkálatokat végző Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF Zrt.) műszaki vezérigazgató-helyettese a Magyar Építőknek adott interjújában elmondta:

Az M1-es Győrig tartó szakaszán mindkét irányban három forgalmi sávot építenek ki valamint egy negyedik ITS is, vagyis digitális forgalmi táblákkal, a központból megnyitható teljes értékű leállósáv lesz. Ha tehát egy dugó vagy valami egyéb forgalmi helyzet úgy kívánja, négy sávot lehet majd használni.

A műszaki vezérigazgató-helyettes a cikkben hozzátette a munkálatok a csomópontokat is érinteni fogják, mivel a felhajtók és lehajtók gyorsító- és lassítósávja a leállósávból nyílik. Mivel itt a leállósáv forgalmi sáv lesz, így több helyen plusz sávszakaszt kell az út mellé telepíteniük. Az M1-esen tehát Győrig 3+1 sávon haladhatunk majd, Győr és Hegyeshalom között pedig marad a 2x2 sáv, de itt is lesz pluszban egy teljesértékű, nyitható üzemi sáv.

Napi több baleset sem ritka az M1-esen

Korábbi becslések alapján naponta több mint 100 ezer autó fordul meg az M1-esen, a folyamatosan növekvő forgalom mellett pedig egyre több baleset nehezíti a közlekedést a sztrádán. 

Nemrégiben emberéletet is követelt a sztrádán történt baleset, amely során egy motoros és egy kisteherautó ütközött. A halálos baleset Tatabánya térségében történt. Udvardi-Lakos Luca, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa megkeresésünkre elmondta, hogy a helyszínre több mentőegységet és mentőhelikoptert is riasztottak. A baleset következtében egy embert az újraélesztési kísérlet ellenére sem sikerült megmenteni, sajnos a helyszínen életét vesztette.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában