Élmény

10 órája

Szinte beleszédültünk a táti búcsúba - FOTÓK

Breakdance, dodzsem, mini hullámvasút – aki adrenalinlöketre vágyott, a hétvégén a táti búcsúban biztosan megtalálta. Mi még búcsú a látványába is beleszédültünk.

Feleki Marietta

Október utolsó hétvégéjén tartották Táton a búcsút, amely minden évben nagy népszerűségnek örvend. A kistelepülésen két napra egy óriás vidámpark telepszik meg a kultúrház előtt. Már a 117-es elkerülő útról látni lehetett a búcsú alkalmából felállított hatalmas reflektorok égig lövellő fénycsóváját, a kultúrház előtti nagy füves terület pedig szemkápráztató és dobhártyát próbára tevő fény- és hangárban úszott.

Pénztárcát kinyitni: élménycunami a búcsúban

Családostul, több gyerekkel érkeztünk, persze srácaink bezsongtak az adrenalint az egekbe nyomó különböző, minden irányba is forgó, óriás hintáktól. Ilyenkor résen kell lenni, mert a gyerekek se látnak, se hallanak, csak mennek a fényre. És persze nem árt anyagilag is készülni az estre, hiszen egy-egy kör akár kétezer forintba is kerülhet gyerekenként. 

A lányok a BreakDance nevű forgóra és a mini hullámvasútra ültek fel. Előbbi gyakorlatilag kilövi az ember egyensúlyérzékét, utóbbi pedig csak simán a gyomrot juttatja néha a levegőbe - persze a gyerekek ezt sikítva-nevetve viselik perceken keresztül, "még egy kört" felkiáltással a kör végén. 

Népszerű volt a trambulin is, amelyben annyi a pláne, hogy egy gumiszalagon lógva lehet fel-le ugrálni. Több dodzsem pályát is felállítottak a helyszínen, jelen sorok írója is autóba ült, és rájött: ide nem szól a jogsija, de legalább jót nevetett.

Nagyok és kicsik is megtalálták az élményt

Meglepően nagy sor állt a fejünk felett lengedező, nevében is óriási XXL Extreme nevű hintánál, de sokan várakoztak a mazsorettpálcakánt körbe-körbe forgó 4G The Big Game fantázianevű játékra is. 

Azért a kisebbek is megtalálhatták a nekik valót, hiszen a klasszikus kivonatos, lovacskás és még ki tudja, hányféle mini körhinta várt utasaira. A céllővöldéseknél az üdítőn át a műmelleken keresztül a Sikoly-álarcig bármire lehetett lőni - társaságunk legifjabbika a kezdők szerencséjével el is talált egy hurkapálcát. Évtizedek óta tartja magát a legenda, hogy a puskák direkt félre vannak kalibrálva - nos, maradjunk jóhiszeműek és bízzunk a gyerekszemek pontosságában.  Az est végére innen-onnan összevásárolt játékhegyekkel és élményekkel megrakva tértünk haza, hátunk mögött hagyva a búcsú fényeit és zsivaját.

A táti világi búcsú ugyan csak két napig tart, ám a csendesebb, elmélyülősebb egyházi búcsú - amely a búcsú valódi eredete - november 3-án lesz a helyi római katolikus templomban, ahol koncertmisével várják az érdeklődőket.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában