2024.09.09. 13:38
Ünnepel a híd, ami két ország magyarjait köti össze
Az 1895-ben épült Mária Valéria hidat az első és a második világháborúban is felrobbantották. Több mint 50 év után, 2001-ben építették újra. Azóta az esztergomiak és a párkányiak minden évben megünneplik a híd avatásának napját.
A Hídünnep elengedhetetlen a pozitív kapcsolatok előmozdításához és a szomszédos nemzetek közötti közös identitástudat ápolásához. Szeptember 21-én „Reggeli a hídon” című identitást erősítő programmal kívánjuk összehozni a Duna két partjának lakosait. A hídon 23 asztalt helyezünk el – szimbolizálva ezzel a híd újjáépítésének 23. évfordulóját, amelyeknél egy esztergomi és egy párkányi közéleti, illetve civil személy foglal helyet – olvasható a szervezők közleményében.
A hídünnep részeként az Esztergomi Futóművek Amatőr Sportegyesület és a Városi Művelődési Központ Párkány idén is elhozza a futás örömét a Mária Valéria hídra. Szeptember 28-án 4 kilométeres Hídfutás és Gyaloglás lesz, 29-én fél- és negyedmaratont is szerveznek.
Így szaladt el a XX. század a csonka Mária Valéria híd mellett