XXI.

2024.09.01. 20:46

Szívdobogtató volt a csilletoló verseny, pláne a megbokrosodó csillével

Nincsen bányásznap csilletolás nélkül. Az idén is nagyszerű hangulatban telt a Vértanúk terén megrendezett csilletoló verseny, amely sokaknak a bányásznap fénypontját jelenti.

Baranyai Mihály

Bányásznap már aligha képzelhető el csilletoló verseny nélkül, így a 74. sem telt el nélküle. Még az Országos Bányászati és Kohászati Egyesület honlapján is lehetett jelentkezni a XXI. csilletoló verseny indulói közé, a tatabányai program pedig ezúttal is a Vértanúk terén zajlott férfi, női, vegyes, 18 év alatti ifjúsági és 50 év feletti szenior, tehát mindösszesen 5 kategóriában. A hagyományos megmérettetésen 16 csapat indult, volt köztük miskolci, gyöngyösi és budapesti is. Nevezési díj nem volt, értékes ajándékok viszont igen.

Az eseményt Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere nem csak megnyitotta, de az idén is aktív részese volt, hiszen az egyik csilletoló csapattal maga is indult a versenyen. A pálya szélén felsorakozott nézőknek az lehetett a benyomása, hogy a résztvevők és a hozzátartozók valódi lélektani kötődéssel érkeztek, és azzal az érzéssel távoznak, hogy akár győznek, akár nem, ide visszatérnek. A nézők között egy hölgy, aki először látta ezt az eseményt, arról beszélt a mellette állónak, hogy meghatja a látvány, ugyanis a versenyzőket szemlélve átérzett valamit a hajdani bányászok egymásra utaltságából.

A XXI. csilletoló verseny legjobbja a Tatabányai Tűzoltók „A” Csoport elnevezésű csapat volt
A XXI. csilletoló verseny legjobbja a Tatabányai Tűzoltók „A” Csoport elnevezésű csapat volt
Fotó: Zetovics Márió / Forrás:  24 Óra

A nők és a ifjúságiak kategóriájában csak egy-egy csapat indult, a Miskolci Lányok, illetve a Barátságos Ötös, azaz a tatabányai Éltes Mátyás iskola diákjainak csapata, de a teljesítményük így is dicséretes volt. Vegyes kategóriában a Juci és a Farkasok elnevezésű együttes volt a leggyorsabb. A férfiak között a Tatabányai Tűzoltók „A” Csoport volt a legjobb a maga 0.43.20-as időeredményével, maga mögé utasítva minden más csapatot, ideértve a másik tűzoltócsapatot is, amely Hamutiprók „C” Vágány néven indult.

A csilletoló verseny a gyerekeknek is tetszett
Fotó: Zetovics Márió / Forrás:  24 Óra

Látványos bravúroknak lehettek szemtanúi a nézők, amikor egyik-másik csapatnál a csille kissé megbokrosodott a kanyarban, és a versenyzőknek ilyenkor nem csak tolniuk, de húzniuk is kellett a járgányt.

A csilletoló versenyt látva úgy tűnt, hogy a hajdani szénbányászok mérhetetlen áldozatokkal járó, sokszor keserves munkájának hősi emlékét a vidám sporteszközzé alakított csillék teszik igazán elevenné. A keskeny nyomtávú vasúti kerekeket a hagyományteremtő Tatabányán él nélküli vaskerekek, a hagyományt átvevő Oroszlányban pedig afféle közúti kerekek váltották fel. A csille elejére és a végére pedig egy-egy vízszintes vasrúd került, amely alkalmassá teszi a járgányt arra, hogy egyszerre öt ember tolja azt. Lehetséges, hogy ez az eszköz még fejlődni fog, és több változata is lesz?


 


 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában