Görögbe fogadva: Athén mindig tartogat meglepetéseket

A hazai kánikulát majdnem egy hétre lecseréltük a görög hőségre. Korábban már felfedeztük Athén városát, így némiképp megkönnyebbültünk, hogy már nem „kell” felmásznunk az Akropoliszhoz. Bármilyen megkapó volt a látvány három évvel ezelőtt, párommal hallgatólagosan egyetértettünk abban: nincs az az isten, hogy 38 fokban zarándokoljunk fel oda ismét. 

Utazásaink során szinte minden alkalommal tapasztalunk valamilyen nem várt izgalmat. Ütköztünk már bele tüntetésbe, keltünk a hotelben tűzriadóra, késett órákat a repülőnk, tapasztaltunk sztrájkot a tömegközlekedésben. Bár eleinte minden simán ment: megettük a jól megérdemelt görög fánkot, a lukumádeszt, amit jegeskávéval öblítettünk le. Azt is feldolgoztuk, hogy a kedvenc souvlakis helyünk szabadság miatt zárva volt, pláne, mert találtunk egy még sokkal jobb helyet. 

Athéni strand az erdőtűz füstjében

Az athéni strandra érve azonban furcsa jelenségnek lettünk szemtanúi. S itt nem a strandon tetováló, Old Spice-t fertőtlenítőszerként használó emberre gondolok, akinek meglepően sok kuncsaftja volt a helyiek körében – bár már ez is kellőképp megdöbbentő volt. A furcsa jelenség a hirtelen elszürkülő égbolt volt. Nem esőfelhők gyülekeztek, hanem amint a híradásokból kiderült, Athén közelében hatalmas erdőtűz kezdett tombolni, amelynek füstje a városig szállt, pernyét hozva magával. Másnap a hotelben telefonos értesítésre ébredtünk hajnalban, miszerint egyre közelít a tűz Athénhoz. Házak, erdők égtek le, egy ember pedig meg is halt a tűzben. Ezek után pedig nem lehetett felhőtlen a nyaralás sem, annak ellenére sem, hogy a tüzet végül eloltották. 

A rossz hírek elől Hydra szigetére menekültünk, ahol nyoma sem volt a nyomasztó híreknek. Ezen a szigeten teljes egészében a turizmusból élnek, sok jómódú athéni villát tart fent magának. Hydrán van kórház és több iskola is, érdekessége pedig, hogy tilos autóval közlekedni, csak a tűzoltóautó és szemeteskocsi járhat az utcákon. Kocsik helyett az áruszállítást szamarak végzik, akiknek azért nagy kedvük nem volt dolgozni a nagy hőségben. A sziget lakóinak a száma nem éri el a kétezret.

Athénba visszatérve eltűntek az égről a füstfellegek, így nem láttuk akadályát, hogy ellátogassunk Omoniába, itt található ugyanis a Stani nevű tejbolt, amely 1931 óta működik. Itt kapható szerintünk a legjobb lukumádesz is, aki pedig igazi görög joghurtot szeretne, az a Staniban megtalálja. Bár elméletileg este 11-ig nyitva vannak, inkább a nappali órákban érdemes ide betérni, tekintve, hogy ezen a környéken igencsak érdekes arcok fordulnak meg. 

Az Akropolisz és az anyatermészet füttyögő munkásai

Mivel a Akropolisz Múzeumban már jártunk, ezúttal a Nemzeti Régészeti Múzeumba mentünk el, ahol többek között Agamemnón álarca is látható. Mindemellett a Lükabéttosz-hegyre is felmentünk, ahonnan csodás kilátás nyílt volna, ha látunk valamit a hömpölygő tömegtől.

Esténként sokáig hallgattuk a kabócák énekét, akik Szókratész szerint olyan emberek, akik a múzsák csábítására csak tánccal és énekkel foglalkoztak, amíg éhen nem haltak. Ezért jutalmul a múzsák kabócákká változtatták őket, hogy egész életükben énekelhessenek. A valóság azonban az: a kabócák hímjei semmivel sem különbek a nők után füttyögő munkásoknál, hiszen a hangjukkal a nőstények figyelmét akarják felhívni magukra. 

Athén pedig a hozzám hasonló macskabolondoknak is aranybánya: a nyaralás során összesen 124 macskát számoltam össze.