Kemma.hu podcast

2024.08.19. 15:40

Arcok a bányából, egy soha fel nem épült erőmű árnyékából

A Képes történelem hatvankettedik adásában a mányi bányaüzem volt a középpontban. Dallos István helytörténésszel, fotóművésszel Sugár Gabriella beszélgetett. A mányi-csabdi térségben nagyon sok szén volt, 110-130 millió tonnára becsülték. A mányi bányából felhozott szénmennyiség táplálta volna a bicskei erőművet. A széntermelés megindult, s az erőmű kiszolgálásához mérten állapították meg a terveket is. Az erőmű azonban nem épült meg.

Kemma.hu

A bányát 1979. november 1-jén nyitották meg. Gyönyörű táj közepére építették a termeléshez szükséges épületeket. A lejtakna 2 kilométer hosszú volt. 

Bánya a szép vidéken: Arcok a bányából, amit egy soha el nem készült erőmű miatt nyitottak meg
A mányi bánya történetét idézzük fel 
Forrás: Beküldött

A vízbetörés itt is nehezítette a termelést, csakúgy, mint Csordakúton: 1981-ben volt egy hatalmas, amelyet nem tudtak kiszivattyúzni, s mindkét bejáratot elárasztotta a víz. Végül 382 tonna anyaggal tömedékelték el a járatokat, s valamelyest csökkent később a víz emelkedése. 

Dallos István sok képpel érkezett: látható a bánya belülről, és a föld feletti építmények is. Attól kezdve, hogy egyértelművé vált: a bicskai erőmű nem épül majd meg, az elvárások is csökkentek, s például 3,9 millió tonna helyett 900 ezer lett az éves termelési elvárás. A bányát végül 1989-ben zárták be. A működése alatt csaknem 90 millió tonna szenet termelt.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában