Hagyományok

2024.08.21. 20:13

A béke hangjai a háború világában: keresztút alapkövét helyezték el Bánhidán

A Krisztus szenvedését és mennybemenetelét ábrázoló stációk a Síkvölgyi gyalogút elejétől a temetőig lesznek elhelyezve.

Kemma.hu

Az első kő az állíttatót, a Bánhidai Baráti Kör Egyesületet és a támogatókat hirdeti. A településrész katolikus egyházközsége mellett magánemberek, családok, és helyi közösségek szerepelnek rajta, valamint az engedélyező Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata. Visegrádi József, a Bánhidai Baráti Kör elnöke köszöntőjében kiemelte azt az összefogást, amelynek eredményeként a keresztút megvalósulhat, majd az időkapszuláról szólt, amelybe az építtetéshez és az alapkőletétel dátumához köthető dokumentumok kerültek bele.

Szücsné Posztovics Ilona polgármester kiemelte a keresztény hagyományok kapcsán a körtvélyesi templomrom felújítását, valamint azt a közösségi összefogást, amelynek eredményeként a bánhidai keresztút megvalósulhat. Az alapkövet Gedő Attila címzetes esperes áldotta meg. A keresztút felszentélése a bánhidai búcsú alkalmával lesz majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában