2024.07.31. 19:50
Lódarazsak támadtak több emberre Tatán
A Cseke-tó partján lévő sétány edzőtábor felőli szakaszát lezárták. Ugyanis a területen már több embert is megcsípett a lódarázs.
Az egyik tatai közösségi oldalon figyelmeztetnek darázsveszélyre a helyiek. A Cseke-tó sétányán, az olimpiai edzőtábor kerítése melletti egyik fa odvába ugyanis egy agresszív lódarázs család költözött.
Jobb, ha komolyan veszik a tóparton sétálók a kitett figyelmeztetést, ugyanis már több embert is megcsíptek a lódarazsak.
Darázsveszélyre figyelmeztetnek
A beszámolók szerint a darazsak múlt héten jelentek meg. Akkor egy férfit öt darázs is megcsípett. Hétfőn pedig nyolc darázs is megtámadott egy sétálót. Szerencsére egyikük sem allergiás a darázscsípésre, így pár égető dudorral megúszták a kalandot.
Mürkl Levente, a Környezetvédelmi és városüzemeltetési iroda vezetője a Kemma.hu kérdésére elmondta, hogy az önkormányzathoz kedden érkezett bejelentés arról, hogy lódarazsak támadtak emberekre a Cseke-tó partján.
– Munkatársaink kimentek a helyszínre felmérni a helyet. Amikor el akarták keríteni a területet egy szalaggal, az egyiküket meg is csípte. Szerencsére a másik kollégánk korábban foglalkozott méhekkel, így van kezeslábasa, amiben már gond nélkül ki tudta húzni a szalagot – magyarázta az irodavezető, aki elárulta, hogy a tervek szerint csütörtökön hajnalban fogják kiirtani a lódarazsakat.
– A vegyszer rövid időn belül hat. Ha meggyőződtünk, hogy elmúlt a veszély, újra járható lesz az örvény. Ha nem sikerült az irtás, megismétlik – tette hozzá Mürkl Levente, aki elmondta, hogy azért hajnalban végzi el a szakember az irtást, mert akkor még alszanak a darazsak az odúban. Egyébként azért szükséges a lódarazsak vegyszeres irtása, mert a lerombolt fészket a megmaradt kolónia többnyire az eredeti helyen megpróbálja újjáépíteni. Ezért ez nem jelentene végleges megoldást, így az eltávolításukat csak szakértők segítségével szabad elvégezni. Mint arról korábban beszámoltunk, a közelmúltban Tatabányán csípett megy egy férfit a saját kertjében nyolc darázs. Az allergiás férfi életét az 5 éves kislánya mentette meg azzal, hogy azonnal segítséget hívott.