2024.06.12. 12:55
Folytatódnak a fejlesztések, már nem porzik többé a parkoló
Az utak felújítása mellett a nagy figyelmet kíván fordítani a tokodi önkormányzat a lakókörnyezetek, vagy kiszolgáló épületek körüli, kulturált parkolóhelyek létesítésére is. Ennek jegyében az üveggyári településrészen a közelmúltban megvalósult egy kisebb fejlesztés.
Bánhidi László, a nagyközség újraválasztott polgármestere az önkormányzat közösségi oldalán arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a parkolófejlesztéses projekt egyik helyszíne az üveggyári településrészen a Kodály Köz és Ady utcai tömbök közötti terület volt, ahol két ütemben végzik el a pormentesítést, illetve az aszfaltfelület kialakítását.
A napokban mindkét ütem meg is valósult, hiszen a pormentesítést követően 5 centiméteres aszfaltréteget építettek be a parkolóba. Bánhidi László azt is közölte, hogy a beruházás értéke meghaladta a 7,7 millió forintot, a kivitelezést egyébként a helyi Bridgework Kft. végezte el. Végezetül megköszönte a lakosság türelmét és azt kívánta, használják egészséggel az elkészült parkolóhelyeket.